Blog | Vág Bernadett Blogja | Január

Január

Január elején én sosem fogadkozom, csak január végén. Január elején inkább kényeztetem magam, hogy ne legyek már annyira szomorú. Azért vagyok január elején annyira szomorú, mert január végén megint egy évvel öregebb leszek.
Na, nem a ráncok miatt.
A számvetés miatt.
A lakótársam, bizonyos másik Bernadett január 29-én majd szúrón rám néz, és a mutatóujját hívogatólag görbítgetve maga mellé parancsol.
Beszélnem kell veled, mint Bernadett a Bernadettel, mondja.
Próbálok úgy ülni, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Feszengek. Ő hallgat.
Nos, kérdezi egy idő után, pedig sokkal türelmesebb, mint én.
Én vagyok a kapkodós, a hebehurgya, aki mindenbe belekezd, aztán feladja az első nehézség láttán, és nem ő.
Nos?
Nos, nos, motyogom, és azon bosszankodom, hogy nincs a szánkban rágógumi, mert akkor most hatalmas lufit fújnék belőle, és szétcsapnám az arcunkon, hogy lássa, egyáltalán nem ijedtem meg. Milyen alapon leckéztet engem.
Hm, hm, mondja. Hm, hm.
Nevetséges. Azt gondolja, hogy ezzel a teátrális hümmögéssel hatást gyakorolhat rám. Én is tudok hümmögni, na és. Hümmögni könnyű.
Emlékszel-e arra, hogy tavaly ugyanitt ültünk, épp ezen a padon, kérdezi, és összevonja a szemöldökünket. (Nem kéne pedig, mert ráncosít. Ez az én homlokom is.)
Nyilván emlékszem, ezt ő is tudja, csak azért kérdezi, hogy fokozza a szorongást, a bűntudatot, és hogy még nagyobb durranás legyen a végén az ejnye-bejnye. Ez is a terror része.
Emlékszel az ígéreteidre? Miket ígértél, halljam?
A francba. Végtére is igaza van. Tényleg fűt-fát megígértem, és ami a legszomorúbb, hogy komolyan is gondoltam. Hogy másként szeretnék élni. Hogy rendszert építek és kötelezem magam, hogy betartom az általam hozott szabályokat. Mik is voltak ezek a szabályok? Rendszeres sport, rendszeres írás, rendszeres diéta, rendszeres kulturális program, rendszeres takarítás, vasalás.
Nem értem rá, mondom nagyon halkan, remélvén, hogy nem hallja meg.
Cöcö, feleli.
Irtó idegesítő ez a ciccegés. Ciccegni én is tudok. Ciccegni könnyű.
Tényleg nem értem rá, hát nem látod? Sokkal fontosabb dolgom volt.
Mi lehet fontosabb, mint a rendszer, kérdezi és vonogatja a vállát. Undorítóan cinikus.
Utaztam, mondom. Szanaszét Európában és önmagamban. Itt benn. Meg kellett ismernem a dolgokat. Más színű fényeket, sok száz éves macskaköveket, halászhajók szagát, halászhajón a rühös macska kurrogását. Sirályokat hallottam nevetni. Láttam egy szentet is. Jártam Szent Bernadettnél, láttam őt az üvegkoporsóban. Olyan, mintha aludna, pedig több mint száz éve halott. Rengeteget tudnék mesélni arról, hogy mi mindent láttam, mi mindent tanultam, mi mindent értettem meg.
És én hol voltam eközben, kérdezi másik Bernadett. Kis sértettség érződik a hangján.
Mit tudom én. Talán valami táblázatot készítettél, időbeosztást számítottál és pattogtattad az ostorodat.
Meséld el, könyörög. Mesélj el mindent.
Hát jó, mondom. Van rá egy újabb évem.
Felcsillan a szeme. Várj csak, mondja. Megtervezhetnénk, hogy például írsz egy regényt Szent Bernadettről, erre kapsz három hónapot, aztán áprilisban jöhetnek a novellák a halászhajókról, májusban a macskaköves elbeszélések néhány rühös macskás kiugrással, aztán...
És csak sorolja, sorolja, és jegyzetel, és tervez, és táblázatba teszi, és kitűzi a falra, jó, hogy nem a homlokunkra.