Megállapodnak, hogy holnap a Kis Egeret beviszik kötözésre. És Juli meg a Bogáncs megröntgeneztetik magukat. – Minek? – bámul rájuk Totya. – Én köhögök. – Én is megfáztam, sípol a tüdőm. A tébécé magyar betegség, és ha már sikerült megállítani, ne engedjük, hogy újra föllángoljon. – A tüdőszűrés a szocializmus vívmánya, azt nem engedjük visszavenni. Hallottuk eleget a rádióban! Zenélnek, a mozi lemezeit fölrakosgatják a mozi lemezjátszójára. „Lámpással keresem az igazit én…” „Hófehér gyöngyvirág, áruld el nekem…” „Csak a szépre emlékezem…” Kapitány Anny: „Oh, Joseph, Joseph, hogy veled mennyi baj van…” „Mélodie d’amour…” „Ne hagyd el soha azt, ki téged szívből imád…” Sőt: Mojszejev Együttes is. Alexandrov együttes is! Annak örülnek ám az önkéntes szovjet hadifoglyok: teljesen otthon érzik magukat! Még táncolnak is rá orosz módra, guggolós-kirúgós táncot. Zenélnek, dalolnak, táncolnak, cigiznek. – Jó volna pár üveg sör –, sóhajt föl Bogáncs. – Még csak az hiányzik! – mordul rá Totya, Mi nem egyszerűen katonák vagyunk, hanem forradalmárok! – Ki látott már részeg forradalmárt? – Gondolod, hogy a márciusi ifjak piáltak?! Egy lány van, a Juli. Egy orosz srác is fölkéri. Meg a Nagy Egér, meg Gyuszkó, meg a francia riporter is. Nagyon finomak és udvariasak, mert Totya féltékeny vizslató pillantása mindig rajtuk van. Totya is táncol egy olyan igazit, vadat, amilyet senki sem mer. Gábor nem kéri föl Julit egyáltalán, csak nézi. Nézi, és fáj a kamasz férfiszíve, de ezt senki sem veszi és nem is veheti észre. „Persze, tudom én – tűnődik maga elé bámulva –, hogy a Juli a Totya csaja, nem is venném el a barátomtól, nekem a barátom csaja tabu. De ha Juli mégis engem választana, úgy magától, az más. Én nem tudok lőni, nem is akarok. De itt a helyem, mert itt vannak a barátaim, és itt van Juli. Ha nem is lesz soha az enyém, én akkor is a közelében maradok.” A párizsi riporter látja Gábor mélázó hangulatát, és reméli, hogy ez az a pillanat, amikor szóra lehet bírni. – Te fú, te nem félni fegyver nélkül? Miért nem van neked is fegyver? – Hát félek, de csak egy kicsit. Én pacifista vagyok, ezt úgy örököltem a papámtól, mert ő is az, én nem fogok fegyvert, de azért fegyver nélkül is harcolok. A szüleim tanárok, azt akarják, hogy én ne keveredjek az utcakölykök közé, hogy úri gyerek legyek. De én utálok úri gyerek lenni, olyan akarok lenni, mint a többi srác, mint a barátaim. Attól, mert valaki tanul, még nem úri ember. Az Írószövetségben is tanult emberek vannak, mégis forradalmárok… Totya a parancsnok, persze, ki lenne más. Így alakult, mert neki jutott az eszébe, hogy ez nem játék. Kilőttük az első tankot, volt nagy öröm, meg ünneplés, és ő egyszerre elkiáltotta magát: „Fedezékbe!” Ne adj itt parancsot, mondtuk mi, nem vagyunk mi katonák! Forradalmárok vagyunk. „Kuss! Ez nem játék. Fedezékbe, ez parancs!” Az utolsó pillanatban. Mert a tank tüzelt. De Totya lélekjelenlétének hála, a srácok, akik fedezékbe bújtak, megúszták. „Ugye, megmondtam, hogy ez nem játék, ez háború. És bármikor visszajöhetnek. Nincs hadsereg fegyelem nélkül.” Hát ezért lett a Totya a parancsnok. – Jót mondod, mon ami! – hallja Gábor a francia újságíró lelkendezését, és most nem tudja, hangosan kimondta-e, amit, úgy érezte, csak gondol, és ha kimondta, mióta? – Okos! Felnőtt fiatalember, intelligens! Megírok téged párizsi újságokba, leszel híres magyar fiatalember. Okos! Felnőtt! A párizsi újságíró örömmel fogja a kis magnetofonját, ha már nem fényképezheti le Gábort. De Gábor nem ér rá sokáig örvendezni, mert meg kell csinálnia az éjszakaiőrség-beosztást. A parancsnok, Totya, most úgy határozott, hogy tekintettel a fegyverszünetre és a béketárgyalásokra, elég lesz két-két őrszem, négyóránként. Aztán elvackolódnak, Totya és Juli a páholyban, a többi, ahol helyet talál. Másnap Nagy Egér ki akar állni a Warszawával, de az nem indul. Mi az isten történt ezzel, tegnap nem volt még semmi baja. A srácok betolják, így beugrik a motor, de pár perc múlva megint leáll. Nagy Egér nekikészülődik, hogy megnézze, fölemeli a gépháztetőt, de az egyik gyerek, aki már itt csatlakozott hozzájuk, már el is indította a másfél tonnás kisteherautót, amit szintén itt találtak az autószerelő műhely előtt. – Hát te honnan tudsz vezetni –, lepődik meg Nagy Egér, mert ez a srác sem lehet több tizenhat évesnél. – Azt hiszed, csak te tudsz? Az én faterom repülőgép szerelő – neveti a srác. – Talán még repülni is tudsz… – Mi az, hogy tudok! – Ha valagba rúgnak… – Isten bizony! – Hazudik – mondja Gábor –, de nem mindegy? – Ez a kocsi jó lesz, legalább többen ráférünk – mondja Juli. – És senki sem igazoltat, senki sem cseszeget – teszi hozzá Gábor –, mert egy Warszawára mindenki rá akarja tenni a mancsát, de ez a tragacs nem kell senkinek. Való igaz, tudják ezt a többiek is, és fölkapaszkodnak a teherautó platójára, Juli a jobb első ülésre ül, a vezetőfülkében. Kis Egér mellett természeten a Nagy Egér jön mint kísérő, Gábor, akit a lőfegyveren kívül minden érdekel, a Bogáncs és a párizsi magyar tudósító, a Jeromos, mert őt is minden érdekli. Természetesen teljes díszben, vagyis állig fölfegyverkezve indulnának. Totya alig bírja rábeszélni őket, csak egy fegyvert vigyenek. Ki pisztolyt, ki géppisztolyt. És most végre, a teherautóról mindent lefotózhat a francia, amit csak lát. Mindent és mindenkit, csak őket nem, mert azt megtiltotta a Totya. Első útjuk a kórház. És ki van a sebészdoktor mellett? Régi ismerős: Bogner Vera. Most, hogy kevesebb az ember (sokan nem tudnak bejönni), a sebészeten lett asszisztens. Ujjongva örvendezik neki a csapat. – Szia, édes Verocska – mondja a Nagy Egér –, nem is számítottunk rád! – És a lábának is jobb – teszi hozzá Bogáncs –, nem kell annyit talpalnia. Vera ezt nem is hallja meg, nem szeret a maga bajáról beszélni. – Pszt! – mondja rögtön –, csöndesen, ez kórház, nem otthon vagytok! – Éjszakás volt, nemsokára végez. A csapat úgy dönt, megvárják. Végig akarják nézni a Kis Egér lába átkötözését, de a Doki elzavarja őket. Nem kell asszisztens, asszisztensnek itt van Vera. Átmennek addig a röntgenosztályra, keresnek egy ajtót, ami előtt nem várakozik senki: benyitnak. Csak egy fiatal asszisztens fiú van idebent, de Juli, Bogáncs, és Gábor, három fegyveres fölkelő és egy külföldi tudósító némi tiszteletet parancsol. De azért a szabály, az szabály. – Ez nem segélyhely, ide beutaló kell. – Nem segély lesz, hanem fölvétel. Mellkas-átvilágítás. A fiú Julira mutat. – Róla megcsinálom. A dolog nyilvánvaló. Gábort elönti a harag, pedig ő az egyetlen, akinél nincs fegyver; nem tesz semmit: ökölbe szorított kézzel elindul a fickó felé, de a fegyveresek másképp gondolják, még Juli is. – Csinálja csak meg, nem kell semmi balhé. – Tessék derékig levetkőzni. Juli levetkőzik. Csönd van. Hallani a fiúk gyorsuló lélegzetvételét. Juli tudja, hogy egészséges, feszes, fiatal melle gyönyörű, és nem is kell szégyenkeznie. Elvégre orvosnál vannak. Beáll a gép mögé, az asszisztens srác megcsinálja a fölvételt. Föl lehet öltözni. A mellkasi leleten látszanak a bordák, a tüdők, a szív, a belső szervek. Együtt szárítják, nézik a filmet. – Izgi, ugye – mondja Juli álnokul, mert a röntgenfölvételben nincs semmi érdekes. „Izgi” akkor volt, amikor készült. A melle. Meztelenül. Vera végzett, őt is fölsegítik a platóra a kórház előtt. A kórház homlokzata tele van tűzdelve nemzetiszínű zászlókkal, Bogáncs odasétál, és egyet könnyedén elemel. – Te mit csinálsz?! – szól rá Vera. – Ne anyáskodj állandóan fölöttem, törődj a magad dolgával – mordul rá Bogáncs. Elindulnak, a szél fújja a nemzetiszínű lobogót. Így mindjárt más! Ezt a párizsi fiú is nagyon élvezi, és végre előveheti a fényképezőgépet. – Tudod, hogy minket nem fényképezhetsz – figyelmezteti Gábor –, megmondta a Totya! – Jó, jó, ti vagytok nagyon inquiètes, félni… de nem kell, nem fotózok csak drapeau… izé… zászló, meg idegenek… Egy bérház udvarában lemezvágó kisiparos dolgozik. Oda viszik Juli mellkasi röntgenfölvételét. A párizsi fiatalember csak bámul. Amikor végre megérti hatalmasat nevet. – Ezt fogok megírni, gyönyörű! Magyar fiatalok hogy csinálnak nyugati zene meg culture! – Mit akarnak rá? – kérdezi a mester. Tanakodnak. – Chuck Berry: Maybeline? Vagy Johnny B. Good? – Little Richard: Long Tall Sally? – Fats Domino: Blueberry Hill? Juli mindet ismeri és imádja. Nehéz választani. – Elvis Presley? – Igen, igen! – Juli is azt kéri. De a fölvételből három kislemez is kitelik. – Csak abból tudok válogatni, ami van! – állítja le a kívánságműsort szigorúan a kisiparos. Lehet akkor egy Elvis Presley, a Love Me Tender, akkor a Little Richard Tutty-Frutty-ja és még egy Elvis, a Mistery Train. A mester vágja a barázdákat a röntgenképre. Gábor itt fölkéri Julit. Itt senki nem figyel féltékeny tekintettel, mert a fiúk megértők, Bogáncs nővére, Vera, meg pláne. Elegánsan és udvariasan a párizsi riporter is táncol Julival egy fordulót. Aztán egy gyors szám: Kis Egér a sebesült lábával rock and rollt táncol Julival. Kis Egér piszkosul jól táncol, még így, fájós lábbal is olyan, hogy megnyerhetne egy táncversenyt. Öröm nézni őket.

        vissza