 |
Volt egyszer egy nagymajom, úgy hívták: Doktor Orángutay Tivadar. Vannak, akik szerint ez bizony igen különös név egy nagymajomnak. De mi tudjuk, hogy nincs ebben semmi rendkívüli. A majmok – akár az emberek – az édesapjuk családi nevét öröklik. Így lett a nagymajom Orángutay. No de ebben a családban szokás volt, hogy a legelső fiú az apa keresztnevét is örökli.
Így lett a nagymajom Orángutay Tivadar az apja után, akit szintén Orángutay Tivadarnak hívtak. Még emellett az is szokás volt Orángutayéknál, hogy addig ültek a különböző iskolapadokban, míg tizenkét tucat nadrág el nem kopott rajtuk. Az pedig sokáig tart. Ezért aztán minden Orángutay legalább Doktor vagy Akadémikus. Ami nagy szó, még akkor is, ha emiatt az irigyek csúfolták őket: akadémikus, kuss, kuss… De mi nem is Doktor Orángutay Tivadarról akarunk mesélni, hanem annak kisfiáról: Ifjabb Orángutay Tivadarról. Mikor megszületett, összeült a családi tanács, és eldöntötték, hogy Ifjabb Orángutay Tivadarból húszegynéhány év múlva a rajztudományok doktora lesz. Tudniillik már mindenféle tudós volt a családban, csak rajztudós nem, és ez bosszantó…
…Ifjabb Orángutay Tivadar kijárta iskoláit, és valóban rajztudor lett belőle. Igaz, nem professzor, nem akadémikus, ahogyan a családi tanács szerette volna, hanem csak általános iskolai tanár.
A gyerekek szeretik, mert sose kiabál, csöppet sem szigorú, legszívesebben mindenkinek ötöst adna.
Amikor Pisti egy zsiráfnyakú elefántot rajzolt, a tanár úr megdicsérte. Azt mondta: tulajdonképpen kár, hogy nincsen ilyen állat. Amikor Julcsa virágkezű nőket rajzolt, a tanár úr barackot nyomott a fejére. Azt mondta: bizony, szebb volna a tenyerünk, ha pipacsok nőnének belőle. Vagy talán muskátlik ezek?
Amikor Borcsa majomfejű embert és emberfejű majmot rajzolt, a tanár úr vállat vont. Azt mondta: igazad van, gyakran nehéz eldönteni, hogy majom vagy ember az illető.
Arra tanítja a gyerekeket, hogy nem mindig kell ám utánozni a felnőtteket. Hogy nem mindig hiba, ha eltévesztjük az arányokat. Hogy nem mindig érdemes kijavítani, ha valamit a kelleténél nagyobbnak vagy kisebbnek rajzoltunk. Mert a világ nemcsak olyan, amilyennek látszik, hanem olyan is, amilyennek képzeljük.
És ha ezt tudjuk, akkor már nyugodtan rajzolhatunk kilenclábú szamarat, hatfejű borjút, háromszárnyú galambot, négyfejű embert vagy akármit.
Nem igaz? |
|
