Feloldozó szerepek A könyvben tárgyalt hét regény kettészakított világokat ábrázol. A Zenga zénekben Öcsi áll szemben a felnőttek világával. A Félnóta a csoport és Muk Ferenc szembenállására épül. A New York–Budapest metró Marton Gyula harcát ábrázolja a siker zálogaként elkönyvelt Egyesült Államokban. Az Anya csak egy van Ladó és az anyja közötti szakadékot tárja fel. Az apák és fiúk távolságát írja meg az Apák könyve. A Sánta kutya Schelle Évája az igazságos világot keresi a valóságossal szemben. A Márkez meg én a fikció világát állítja szembe az elbeszélő magányával. E kettősség az utolsó három regényben bonyolultabb szerkezetbe ágyazódik. A Csillag család elsőszülöttjei apák is, akik nem tudják betölteni szerepüket, tehát a megfogalmazódó konfliktus kiváltói és elszenvedői is egyben. Schelle Éva igazságkeresése saját személyiségének felkutatására irányul, s ennek végeredményeként saját kényszerűen elfogadott hazugságaival kell szembesülnie, túl azon, hogy a főszereplő kettős személyiséggé válik. A művekben megfogalmazódó konfliktus tehát egyre inkább az egyénben jelenik meg, a szereplő saját magával is harcba kerül, nemcsak a külvilággal. Ez a folyamat a Márkez meg énben egészen odáig vezet, hogy csak az elbeszélő létezik, aki maga körül létrehoz egy fiktív világot, amelyről ő rántja le a leplet. Így az egyén léte válik kérdésessé, ezzel reflektálva a regény végkifejletére, melyben Mákos Tibor annak ellenére fogalmazza meg kötődését az ő Márkezéhez, hogy nem létezik, hiszen csak így jöhet létre a mű egyetlen vállalt valósága, hogy az eltakartságában is szereplővé tett elbeszélő írja meg kötődését Márquezhez. Öcsi, Muk Ferenc, Marton Gyula és Ladó ezzel szemben egy különálló világgal harcolnak, aminek következménye természetesen már ugyanúgy saját személyiségükön csapódik le. Vámos szereplőire jellemző, hogy a megfogalmazott másik világgal függéshelyzetben élnek. Öcsi a felnőttektől várja a segítséget, hogyan igazodhatna el a világban. Muk Ferenc Kiss Tamaráéktól és Kábétól reméli saját személyisége önigazolását. Marton Gyula azért kutatja az általa sikeresnek tartott embereket, hogy ő is azzá váljon, miközben élete nagy lehetőségeit szalasztja el. Ladó anyjából akarja kicsikarni azt a biztonságérzetet, amelyet csak ő adhat meg. Maros Andorné állapota azonban egyre rosszabb, így a fiú türelmetlen szeretetvágya időnként már gyűlöletbe csap át. A Csillag családban minden elsőszülött az apaszerepet akarja elsajátítani, de csak annak hiányát képes továbbörökíteni a következő nemzedékre. Schelle Éva élete minden fontos szereplőjével függőségben létezik, egészen addig, amíg ettől a társadalom által felismerhető éntől el nem határolódik saját árny-énje. A külvilághoz viszonyított személyiségét csak az utolsó éveiben tudja átruházni Wandára, a kutyájára, hogy önmagától eltávolítva ne kelljen függnie tőle. Mákos Tibor és minden szereplőtársa pedig az elbeszélőjétől függ, aki egy tollvonással írja át személyüket, ha kell. Ezek a szereplők azért élnek függésben, mert maguk hiányvilágokat képviselnek. Így más személyekhez vagy helyzetekhez kötődnek, amitől azt várják, hogy identitásuk újra teljes legyen, és önazonosan folytathassák életüket. A főszereplőket azonban környezetük nem motivációik alapján ítéli meg, így a magasabb szinten értelmezett személy(ek)hez nem jutnak el „felhívásaik”. Ez okozza a regények bonyodalmát. Öcsit környezete rossz gyerekként azonosítja, mert nem a magát és környezetét először felfedező személyiséget látják benne, aki a számára felajánlott elméletek labirintusában bolyong, hanem a folyton kérdezőt. A felnőttek világa pedig nem szívesen konfrontálódik kérdéseivel, mert egyrészt fény derülne a már megszokottan helyesnek hitt életfelfogások hiányosságára, illetve arra, hogy a közkeletű elméletek egyike sem állja meg teljesen a helyét, mivel nincs olyan értelmezés, mely a lét minden kérdésére választ adhatna. Persze nem arról van szó, hogy a hatéves Öcsi egy filozófus módjára kérdez, inkább az jelenti a problémát, hogy a felnőttek nem vállalják az általuk hangoztatott elméletek esetlegességét. Elutasítóan reagálnak mások gondolataira, s ezzel újra és újra felülírják a kisfiúban megfogalmazódó létértelmezési kezdeményeket. A Félnóta Muk Ference mindent megtesz, hogy megfeleljen a banda elvárásainak, mert a közösségi lét biztonságában olyan célok elé állítják, melyek utat nyitnak saját egyénisége érvényesüléséhez, és a folyamatos tanulással saját értékeivel szembesül. Ezenkívül olyan személyekkel találkozik, akik apai és anyai pozícióba kerülve vezető szerepet kapnak életében. A környezet reakciója itt a banda és a társadalom életét irányító hatalom szintjén értelmezhető. Mint ahogy köztudott, a szocializmus nem kedvezett a nem felülről vezérelt kezdeményezéseknek, így a Barikád tevékenységét egy idő után erőteljesen befolyásolta a cenzúra. A bandában, mikor Muk Ferenc azt érezhette volna, hogy méltó tagjává vált a társaságnak, kispolgárnak titulálták. Tehát mikor mindent megtett a velük való azonosulás érdekében, negatívan értékelték a tevékenységét, később viszont, mikor már rég egyedül járta a vidéki művelődési házakat, ébren próbálva tartani a polbít rég kihunyt szellemét, akkor Kiss Tamara elismeréséről biztosította. Ilyesféle elcsúszás érzékelhető Marton Gyula sorsában is, aki környezete visszajelzése szerint inkább a tanári katedrán érte el sikereit, mint a színpadon vagy az íróasztal mögött íróként. Céljai nem azonosíthatóak a külvilág számára, hiszen legerőteljesebben az érvényesülés vágya érezhető tetteiből. Ladót anyja aszerint értékeli, hogy éppen milyen állapotban van. Így a főszereplő sohasem tudja magát szerepe szerint az anyja fiaként azonosítani, mivel csak pillanatokra ismerik fel egymást a szülővel. A Csillag/Sternovszky/Stern család apaszerepbe lépő elsőszülöttjei többek között különleges adottságuk miatt nem képesek teljesíteni feladatukat, mert látomásaik révén inkább régmúltjukkal és olykor fenyegető jövőjükkel állnak kapcsolatban, mint jelenükkel. Emiatt sokszor más helyzetekben élik át ezt a kötődést, mint ahogy az természetes lenne. S amikor Csillag Balázs végleg eltemeti magában a látás képességét, az így keletkezett tabu az átadás lehetőségét is megakadályozza. Schelle Éva, bár egész életében arra törekszik, hogy motivációi felismerhetőek legyenek környezete számára, azzal, hogy megvalósítja a „tökéletes” függéslétet, a külvilág számára felülírható személyiséggé válik, aki a megfelelés által lesz felismerhető. Mákos Tibort pedig GGM tartja túlzottan aggodalmaskodónak, holott ő csak gondoskodó akar lenni. Az ő Márkezéhez képest leginkább hiánytörténeteivel van jelen, elbeszélője pedig, mikor már nincs szüksége rá, egyszerűen kiírja a folytatásból, MT-t, az írót. A példák azt bizonyítják, hogy a környezet épp az ellenkezőjét gondolja a főszereplőkről, mint amit ők mutatni akarnak, vagy amire hivatottak lennének. Ez a szembenállás okozza küzdelmüket. Konfliktusuktól azért nem tudnak szabadulni, mert nem képességeik, hanem identitásuk hiányosságait akarják pótolni. Az a segítség azonban, amire számítanak, sohasem érkezik meg. Problémáikkal egyedül kell maradniuk, hogy a megszerzett élettapasztalatokból hasznosítsák azt, amire lehetőségük van. A Márkez meg én szerkezete megvalósítja azt a folyamatot, amelyre a korábbi művek utalnak. Ezek a szereplők kötődésükben definiáltak, és MT története ezt úgy tárja elénk, hogy a fikció a fikcióban játékkal, az egész műben kérdésessé teszi a szereplők létét, és a magányon keresztül érzett kapcsolat lesz a főszereplő. Az elbeszélő mint egy Prospero irányítja az eseményeket egyedül, de mi elhisszük, hogy MT-t, GGM-et, Lolát látjuk. A regények főhősei érzékelve a környezet ellenállását, szerepekbe kényszerülnek, ezt a névváltoztatások jelzik. Öcsiből így lesz Jeremiás egy időre, amikor Angelikát elfogadja vezetőjéül. Muk Ferenc a Makk Frigyes nevet veszi fel, hogy ne azonosítsák a Barikád együttes tagjával. Marton Gyula Mr. Mortonként talál menedéket Lora de Lavalle mellett pár napig, később Dzsúl (Amy Gohom) szerelmeként Rommá változik egy időre, de ezenkívül ő még Mr. Dzsúlusz, Guy Martin, Mr. Máhten. Az Anya csak egy van főszereplője egyik nevével („vicces Ladó”, Laci, Lacika, Lacpac) sem tud azonosulni igazán. Az Apák könyve szereplői is eltávolodnak egy időre eredeti családnevüktől: Sternovszky, Stern, Berda-Stern, hogy aztán újra a Csillag nevet viseljék. Schelle Éva mint Vica, Vuca, Éva, Kádár Andorné, Solti Éva, Piroskáné és Füles mindig egy másik szerepbe kényszerül valaki(k) által, hogy végül Oti néniként halhasson meg. Mákos Tibor, MT, Márquez, Márkez mellett pedig a feleség, Lola neve először a kutyáé volt, mivel itt az írás folyamatára utaló játék ezt is megengedi. A felvett szerepeket természetesen nem csak a személynevek jelölik. Öcsi Jeromosként egy apa-isten képzetet dolgoz ki, ennek a mítosznak ő is szereplője, hiszen az ő fikciója. Védelmi funkciója addig tart, amíg az apa össze nem töri ezt az ábrándot. A kisfiú fő problémája az, hogy a hallott elméletek hatására mindig felépít egy látszatvilágot, amiről csak akkor derül ki, hogy nem valódi, mikor egy felnőtt megint megcáfolja a korábban hallottakat. Ennek hatását álmai mutatják. Muki saját életétől távolodik el. Ezt jelzi a regény címe is. Marton Gyula egészen Amyvel való szakításáig fenn tudja tartani látszat-énjét, aki minden helyzetből tudja a kiutat, de Miskolcon már ez sem segít. A „vicces Ladó”, mikor lejön a színpadról, élete legfontosabb szereplőivel egyáltalán nem tud humoros lenni. Saját gyermeki voltát pedig csak másra vetítve tudja átélni, vagyis másokat (feleségét és szerelmét) állít szerephelyzetbe. Csillagék az apaszereptől távolodnak el. Schelle Éva saját személynévvel rendelkező énjét éli át szerepként. A Márkez meg énben pedig minden szereplő a fikción belül is kitalált. A regények főhősei belebuknak ezekbe a tévutakba. Feloldozásuk azonban épp emiatt valósulhat meg. Öcsi az átélt szenvedések hatására megtanul nem félni. Muk Ferencet Kósa Balázzsal való utolsó találkozása szembesíti a felejtés szükségességével, a múlt lezárhatóságával. Marton Gyula majd hét évi vesszőfutása után végleg kiábrándul hajszolt álmaiból. Ladó anyja iránti szeretetének a szülő halála ad teret. A Csillag család az elbeszélő példázatában a múlttalanság állapotából újra emlékezni kezd, és elölről kezdődik a tizenkét nemzedék története. Bizonyítéka ennek az is, hogy az olvasó az Apák könyvét tarthatja kezében annak ellenére, hogy az eredetije rég megsemmisült. Schelle Éva élete végén felismeri „sántakutyaságát”, és kiegyezik a túlvilágon rá váró társaival. GGM és Márkez elbeszélője pedig épp azáltal fogalmazza meg a kötődés felszabadító erejét, hogy végig egyedül játszott velünk. A kötődés, a kapcsolatteremtés más módon is megjelenik Vámos regényeiben. Bizonyos szereplők egymás mellé rendelhető másai fedezhetők fel a különböző művekben. A hasonlóan megrajzolt apák és anyák hol részleteikben, hol aprólékosan kidolgozva bejárják a regénytereket. Öcsi alakja is feldereng a Zenga zéneken kívül, például az Anya csak egy vanban és a Márkez meg énben, sőt még nővérének, Erzsébetnek is megjelenik egy jellemvonása A New York–Budapest metró Viktóriájában. Vámos ezzel mégsem ugyanazokat a szereplőket fogalmazza meg, mert más egységben mutatkoznak meg a reinkarnálódott részletek. A szövegszintű megfelelések azonban mindenképp reflektálnak egymásra, átjárhatóvá téve az egymástól elhatárolt szövegeket. Az egymást felidéző részletekből így több regényen átívelő szerepvariációk fogalmazódnak meg, melyek mindig a nekik teret adó fikciós tér szerint folytatják útjukat. Mintha a bizonyos önéletrajzi elemektől sem mentes szerepéletek mindig új lehetőséget kapnának sorsuk újrateremtésére.

        vissza