(Részlet) Berlinben többnyire hideg vízben mosogatott Jánoska, a gázbojler csak kivételképpen kapcsolt be. Nem kérdezősködhetett, mi a teendő, a lakás gazdái – Bogarték, ismerős ismerősének ismerősei – Olaszországba utaztak, másfél hónapra. Ennek köszönhette, hogy olcsón jutott szálláshoz. Készült bekopogtatni valamelyik szomszédhoz, de napközben jóformán senki nem volt otthon, este pedig Jánoska nem könnyen szánta rá magát, hogy idegenekhez forduljon. Pedig tetszettek neki a németek, rajongott a kultúrájukért, szerette a nyelvüket. Egy hónapra elszegődött volna gályarabnak, ha cserében olyan hibátlan választékossággal fejezhetné ki magát auf Deutsch, mint Strényi professzor, a magyar Goethe-kutatás doyenje. Na ja, Strényi professzor a németet von Haus aus tudta, lévén az édesmamája egy bécsi baronesz. Vagyis az anyatejjel szívhatta magába. Jánoska ellenben az anyatejet se szívhatta magába, lévén erősen koraszülött. Képzelhető, milyenek lehettek az inkubátorok (szovjet import?) 1950-ben. Alexára bezzeg ragadnak az idegen nyelvek. Is. Vigyázz, az asszony ragadós. És harapós, olykor-gyakran. Tíz év után persze mit várhat az ember? – Jánoska sóhajtott. Szeretett öregesen sóhajtozni, amire Alexa néhányszor-ezerszer fölhívta a figyelmét. Erre ő: Öreg vagyok, hadd sóhajtozzak! Zam, mer ikes ige, és addig öregezed magadat, míg tényleg az leszel! – Alexa szeme villámlott. Jánoska behúzta a fejét. A villám minden válfajától félt egy kicsit. Inkább nagyon. Gyerekkorában bepisilt, ha dörgött az ég. Az apja sosem nyugtatta meg, csak ráförmedt: Szokjál hozzá, fiam, mert az ég nem fog hozzád szokni! Jánoska egyszer sem kérdezte, miért nem. Első szóra elfogadta, hogy ha valakinek alkalmazkodnia kell, az ő. Talán a legelső eset, hogy Alexa ellenében döntött, éppen ez – kijött ide Berlinbe. Noha a felesége nem akarta. Elkísérni sem akarta. Maradt Békásmegyeren a gyerekekkel. Ez van. Jánoska most az egyszer föllázadt. Az első házasságában szintén csak egyszer fordult elő, hogy mást akart, mint Zsuzsi. Amikor elvált. Tulképp a másodikban is. Ilymódon bonyolódnak az ő tartós kapcsolatai. És ilymódon mennek tönkre. Alexával mintha zátonyra futottak volna. Fene tudja, sikerül-e valahogyan visszarúgni a csónakot a folyóra. Vagy tengeren hajózunk? Az öregkorral kapcsolatos megjegyzések minden óvatossága ellenére ki-kicsusszantak a száján. Pedig aki húsz évvel fiatalabb nőhöz köti az életét, ne játsszék a tűzzel. Igen ám, de akár tetszik ez Alexának, akár nem, idővel mégiscsak öregemberré romlok (jó, -lom). Bekövetkezik a pillanat, amikor már csöppet sem maradok férfi , Alexa pedig még javában nő lesz. Megcsal vagy elhagy, szükségszerűen. Elhágy, ahogyan Johann Wolfgang Goethe korai magyar fordítói írták, a tizenkilencedik század kezdetén. Ennek fényében picit sem érthető, miért verted ki most a biztosítékot, ha szabad így mondanod. Strényi professzor szavajárása ez, ő ismételgeti unos-untalan, ha szabad így mondania, és még soha senki nem akasztotta meg azzal, hogy: Nem! A te alapelved az volt – nagyobb baj, hogy lépten-nyomon hirdetted is –: fölvilágosult férfiúként lenézed, ha a nemi szerveket valaki magántulajdonnak tekinti. Ú, de jól hangzott! Méltón Johann Wolfgang Goethe avatott kutatójához. Hiszen a Mester – ő-Mester, nem pedig te-Mester, dr Mester János – a poligámia prófétájaként lépett föl, olykor nyíltabban a kelleténél, hisz eleinte mégiscsak a tizennyolcadik század végén jártunk. Jártak. Járt ő, aki olykor két századdal is a kora előtt haladt, mint tudjuk. Gőte ide, Gőte oda, egycsapásra kiviláglott, csak addig nem vagy féltékeny, míg nincs rá okod. Ameddig csak képzeletben játszol a lehetőséggel, hogy a te nőd – csajod, asszonyod – valaki mást akar. Ha ráadásul olyan becsületes, hogy mindjárt az első találka után be is vallja, fölvilágosult férfiúból azonnal átlagpasivá hanyatlasz, lőttek az alapelvnek, az önérzetnek, a nagyvonalúságnak. Esz a penész, hordasz össze hetet-havat, őrjöngsz, fenyegetőzöl, rettegsz, gyanakszol, hízelegsz, könyörögsz, átkozódsz, rémképeket látsz. MINT BÁRKI MÁS. Rémes. Ki akar átlagember lenni? Dr Mester János világos pillanataiban hajlamos beismerni, hogy ő bizony, minden törekvése ellenére, átlagos maradt. Átlagos férj. Átlagos szülő. Átlagos Gőtista. Olyan, mint ő, akad a világban száz. Francokat – ezer. Vagy több. A drága Mester (ő) rengeteget összeírt, ez a mennyiség kismiska ahhoz képest, amit róla összeírtak. Jánoska a saját becslése szerint a felét sem olvasta. A btb Verlag éppen most nyomtatja újra a Goethe-összes müncheni kiadását – der komplette Goethe –, harminchárom mélybordó zsebkötetben, igényesebb vásárlók attraktív bőröndöt is rendelhetnek hozzá, tárolásra és ajándékozásra egyként kitűnő. Jánoska némettudásának maximális fordulatszáma szükséges ahhoz, hogy a régi gót betűs kiadások szövegét ne megoldandó rejtvényként, hanem szépirodalomként tegye magáévá. Német Goethe-összes még soha nem volt a tulajdonában. Most se lesz. A btb Verlag színes reklámlapja egy könyvből hullott az ölébe. Az exkluzív Goethe-összes 410 Euróért kapható, az ismertető szerint ez „mesés ár”. Hogy a csinos bőrönd mibe kóstál, az nem derült ki. Igazán ildomos volna, hogy egy elszánt Gőtista rendelkezzék tárgyszemélye munkásságának efféle hordozható változatával. Vihetné magával mindenüvé, átmeneti szállásai sarkában helyezhetné el. A koffer a rövidebbik oldalára állítva és kinyitva praktikus polcként üzemel, mint az a színes fotón látható. Össze tudnám spórolni, gondolta Jánoska. De minek? Rázza a rongyot Strényi professzor. Alexa egészen biztosan rábeszélné. Neki a pénz nem számít. Igaz, ami igaz, nem is keres. Ha van neki, inkább találja. Általában Jánoska pénztárcájában. Ahová természetesen nem a Gőtizmus eredményeképpen érkezik. Dr Mester János sokféle kapcsolatra tett szert, pláne amióta a napilapnál olvasószerkeszt. Könnyedén jut fordításhoz, és óvakodik attól, hogy elvállaljon bármit, ami értékes vagy nehéz. Legszívesebben lágy pornóregények magyarításán fáradozik, melyek egy elemista diák szókincsével fogalmazódtak, plusz az erotikus kifejezések, ám azokból nincs olyan sok, hogy gondot okozna. Jánoska az erre a célra beszerzett műanyag kottatartóra helyezi a kötetet, s viharos sebességgel gépeli a magyar verziót. Ha olykor kettőt lapozna, azt se venné észre senki. És olykor kettőt lapoz. Néha hármat. A szexjelenetek sajátságosan hangzanak Goethe, Schiller és Thomas Mann nyelvén. A szoft pornó már nagyon megy Jánoskának. A hard pornó is csak annyiban probléma, hogy a derék németeknek igen szegényes a káromkodás-készletük. Ganz egal, a kontrolszerkesztés már fehér holló a magyar könyvkiadásban, különösen az olyan félvilági cégeknél, mint amelyeknek Jánoska ezeket a szarokat gyártja. Újabban sajna kezd leáldozni a pornónak. Kénytelen lesz beledolgozni magát a horrorba. A sci-fi be. A krimibe. Vagy ami adódik. Másik komoly bevételi forrása a tolmácsolás. Goethe-kutatóként nagyobb cégek előszeretettel alkalmazták, lehet vele dicsekedni a külföldi vendégek előtt. Amit a munkaadók nem tudtak: Jánoska eléggé közepesen tolmácsolt. Mire a fordítandó személy befejezte a néhány mondatát, s jelentőségteljesen ránézett, Jánoska az elejét már elfelejtette. Mindegy, három mondatból az utolsó másféllel érjék be, gondolta. Alexa habozás nélkül megrendelné az exkluzív Goethe-összest a férjének. Hiszen szereti. Kár, hogy nem csak őt. Jánoskának nincs bátorsága arra gondolni, hogy Alexa és az a nyálas – soha nem nevezte a nevén – találkozgatnak-e odahaza. Megfogadta, sosem telefonál. Hívja őt Alexa, ha beszélni akar. Indulás előtt nagyon megkérte a feleségét, naponta egy sms-ben tudósítsa, mi újság a zsebibabákkal. Alexa ezt teljesítette. A szabványüzenetek – SANYIKA JUCIKA NAGYON EDES JOL VANNAK SOKAT KERDIK H HOL A PAPA EN IS JOL SOK PUSZI A. – néha jobban fájtak, mint a csönd. Jánoska elmentette valamennyit, nehéz órákban olvasgatta. Alexa telefonüzenetben nem használt sem ékezeteket, sem központozást. Viharos sebességgel tudta bepötyögni a szavakat, ami neki, a virsliujjaival, lassan és nehezen ment. Képtelen volt beidegezni, hányszor nyomja meg például az mno gombot, hogy hosszú ó vagy ő legyen, örökké törölnie kellett a tévedésből beütött m-et, n-et. Alexa lazán és rátermetten használta a modern technika áldásait, pedig alapjában véve idegenkedett tőlük. Gyorsan ráérzett, miként működik a computer vagy a programozható DVD-fölvevő, anélkül, hogy valaha is elolvasta volna a gépekhez mellékelt, olykor igen vastag Bedienungsanleitungot. Alexa olykor az angol szót használta. MÁNUEL. Ez régebben boldog kacagások forrása volt, különösen társaságban. Ők ketten tudták, amit a többiek nem, hogy Alexa szerelmük hajnalán Jánoska farkát hívta Mánuelnek, Jánoska már elfelejtette, mely okból. Ó, de rég becézte így… – szíve összefacsarodott. Odalépett az ablakhoz, letekintett a Raucherstrasséra. Épp a házzal szemben egy másik, terecskéből folyó utca futott bele. Szemközt a sarkokon két kávéház. Mintha összebeszéltek volna, azonos sebességgel hordták ki a pincérlányok a tisztára mosott íves járdákra az asztalokat, székeket. Ha mégsem beszéltek össze, akkor tudják a pontos időt, mindjárt nyolc, nyitnak. Jobbra az arab hely, a Gibraltar, balra a meghatározhatatlan nemzetiségű Rubycon. Az arabnál öt Ajró a vacsora, amibe egy Apfelsaft is belefért. A Rubyconban hat a Tagesgericht, erre jött az ital ára. A napi menüt Jánoska úgy rendelte, hogy meg se nézte, mi az. Ez biztosította a változatosságot. Szerelmük hajnalán Alexa a férfi szinte valamennyi testrészét becenévvel látta el. Némelyik azóta kikopott a használatból. A többség tartja magát. Jánoska tömzsi ujjai az érzelmes virslik. Talpai az akháj harcosok, egy bizonyos szandál miatt. Háta a Golan-fennsík. Homloka pedig – rím – a Gibraltár. Alexa tudta, hogy e földrajzi név eredeti jelentése Gebel al Tarik, azaz Tarik sziklája, Jánoska boltozatos homloka sziklatetőre emlékeztette. A Gibraltár a tíz év alatt, mióta ismerik egymást, folyamatosan növekedett. Dr Mester János ezt súlyos igazságtalanságnak tekintette, mert hasonló ütemben őszült is. Az ember vagy kopaszodjék, vagy őszüljön! Alexa kinevette, ugyan, kicsikém, annyi minden mást is csinálsz egyszerre! Jánoska gyanút fogott, például micsodát? – de Alexa csak nevetett, nem mondta meg. Jánoska a nevetésének sosem tudott ellenállni, hagyta az egészet a francba. Most sajgott, hogy mire célozhatott az ő kis felesége. Fáradok? Lanyhulok? Ráncosodom? Vagy? Leginkább a tenyerén érzékelte, hogy múlik az idő. És a keze fején. Néha rápillantott, egészen idegennek tűnt. Apró barázdák jelentek meg – különösen éles megvilágításban –, amelyeket mintha még sosem látott volna. Az érzelmes virslik legfőbb percein mélyültek és talán sokasodtak a vonalak. Néhány ér kiemelkedett a talaj szintjéből. A szőrzet nem ritkult, inkább erősödött, ugyanakkor itt-ott szőkült. Alexa hatása? A felesége pezsgőszínű haját különlegesnek találta, ha csak tehette, borzolgatta. Alexa az utóbbi években – nagyjából az első szülés óta – már nemigen hagyta: Naaa, rosszul esik! Jánoska sértetten visszavonult. Miért esik egy nőnek rosszul, ha a férje simogatja a haját? – duzzogott. Alexa más tilalomfákat is állított. Már nem szerette, ha Jánoska megnyalta az arcát, amire pedig ő folyamatosan vágyott. Élvezte Alexa enyhén sós és fűszeres bőrének ízét, melyben – nem biztos, hogy a hajszín miatt – a pezsgőét is fölismerni vélte. Vajon te miért nem találtál ki semmit Alexa testtájaira, amelyekért annyira odavagy? Benned nincs annyi köl¬tőiség? Ez legalábbis meghökkentő. Te vagy az irodalmár. Alexa voltaképpen tornatanár. Titkos reménye, hogy egy szép napon, akár a lepke, bábjából kiszökkenve világhírű táncosnő lesz. Az argentin tangó Isadora Duncanje. Ámbár tangózni se mezítláb nem lehet, se egyedül. Utóbbi nem egészen igaz, Alexa kidolgozott egy színpadi számot, melyben a tangót egy álló ruhafogassal járta. Fölfokozott érzéki kapcsolatba került a hetyke bútordarabbal. Olyan¬kor adta elő, ha meghívták valahová műsorszámnak, de csak egy gázsit tudtak fölajánlani. Jánoska látta néhányszor, s mindig szexuális izgalomba jött. Ó, ha álló fogas volnék. Alexa nem tréfált. Heti háromszor járt táncórára a balettintézetbe, azért oda, mert ott bérelt termet a mestere – mesternője. Egyidős volt Alexával. Ő már a visszavonulását fontolgatta. Kérdés, mikor lesz a bábból kiszökkenés, ha egyszer a profik abban az életkorban hagyják abba, amikor Alexa be akar robbanni. Alexa vonogatta a vállát, ővele soha semmi nem úgy történik, mint másokkal. Jánoska egy percig se aggódjék. Ha majd beüt neki, és ő lesz az argentin tangó Isadora Duncanje, vesz magának egy jó nagy nyitott sportkocsit, s ügyel rá, hogy még véletlenül se viseljen hosszú sálakat, amelyek rátekeredhetnek valamelyik kerékre. Mindenkinek az útja egyedi, vannak korai abbahagyók és kései kezdők, ő az utóbbiak közé tartozik. Amikor meghallják, hogy már harminchat vagyok, plusz két kisgyerek anyja, fintorognak, igen, de ez csak addig tarthat, amíg a színpadra engednek, utána elnémulnak, ne félj! Alexa okfejtése meggyőző volt, Jánoska nem félt. (Ettől nem.) Ámbár nehéz feledni, hogy Alexa eleinte így kezdte érvelését: Amikor meghallják, hogy már huszonöt vagyok… Alexát nem olyan fából faragták, hogy tények vagy évszámok lefékezzék. Hisz épp ezért szereted, mondta ki félhangosan Jánoska. Ekkor jutott eszébe, hogy Alexa legfontosabb szerelmi testrésze kapott nevet, szerelmük hajnalán. De azt is Alexa adta. A Madár. Mely egy lépést se tesz gyalog. Azt szereti, ha Jánoska viszi. Egészen addig, amíg szárnyra kap, és repül föl, egyre feljebb, a nap és a csillagok közé. Jánoska szipogott, s miközben a reggeli fények a szemébe sütöttek, elfakadt sírva. Őszintén sajnálta magát. Egyedül vagyok, nincs kedvem enni, nem tudok aludni, munkaundorom van, sajog a gerincem, fázom, hiányzik Sanyikám és Jucikám, és hiányzik Alexa – az nem biztos, hogy még az én Alexám. Úgy szerettem volna, hogy velem jöjjenek, az volt az eredeti terv, minden gondosan előkészítve, a lakás egy hónapra kivéve, itt a Prenzlauer Berg, a Berlin, a Németország, a Gőte, esetleg a német művészeti ügynökök és táncpódiumok… meg itt vagyok én, én, én, Jánoska, dr Mester János, Johann Meister. Der Teufel soll das alles busieren.

        vissza