Búcsú John Cassavetestől Cassavetes utolsó filmje 1980-ban készült. Ő volt a New York-i iskola talán legnagyobb képviselője. Én legalábbis így tudom – de ez nem ezer százalék. A Gloria mindenesetre… remekmű. Azaz… azt sem tudom. Nekem való. A szívemből szól, a szívemhez szól. Nekem ilyen a világ. De ez szubjektív ítélet, mint minden esztétikai ítélet, egy filmet nem bírok kívülről látni. A néző benne van a kommunikációs folyamatban, nem lehet objektív, külső megfigyelő. A maffia könyvelőjének (Puerto Ricó-i kisember) eljárt a szája. Meg kell halnia. A családját is kiirtják. A véletlenül betévedő szomszéddal az apa kimenekítteti a hatéves fiát. Mindenki meghal, csak a gyerek és Gloria éli túl. Akik utálják egymást. Gloria általában iszonyodik a gyerektől, a gyerek meg jó ideig azonosítja Gloriát tragédiája okozóival. (Közhely. Az alapszituáció majdnem azonos Luc Besson Léon, a profijának alaphelyzetével.) Valószínű, ennek a forgatókönyvnek sem írt Cassavetes dialógusokat, a szöveg túlságosan élő ahhoz, hogy előre meg legyen konstruálva. Semmi mache, semmi nem jön gellerből, a dialógusok egyenesek, a szereplők azt mondják ki, amit gondolnak, éreznek, semmi hamis művészkedés, semmi bonmot vagy szellemeskedés! Valószínű, hogy Cassavetes beengedte a színészeit a szituációba, elmondta nekik, miről szól a jelenet, aztán hagyta őket improvizálni. Ettől hihetetlenül élő a film minden kockája. Pedig a fotózáson, világításon, beállításon látszik a rögtönzés. Ha technikailag nem is olyan csiszolt egy-egy beállítás; a gépmozgás, a világítás, a képkivágás, az objektív alkalmazkodása, a terek bejátszása, bemozgatása: minden megoldás egyszerű, néha a legkézenfekvőbb – az abszolút hiteles színészi játék mindenért kárpótol. Egy-főszereplős film: Gena Rowlands Gloriája (magyar hangja Básti Juli) fölkavaró élmény. Hervadó szőke szépség, első percben csak lecsúszott, pacsuliszagú úriasszony, akinek a nyakába varrnak egy gyereket, amikor iszonyodik a gyerekektől. (A macskát! – azt szereti.) Lassan kiderül, hogy maga is egykori (?) bűnöző. A maffiózók barátnője. És hogyha a kezében a stukker, többet tud, mint négy kommandós. És hogy nem fél. Lassan azt is érteni kezdem, hogy nem a saját életéért harcol. A gyereket akarja megmenteni. Akit nem szeret. Aki nem szereti. Illetve néha mintha már szeretné, néha gyűlöli. És ő is így van a gyerekkel. Elképesztő, hogy mit tud ez a Gena Rowlands. Hogy például csak mozgásban, ahogy szalad, menekül, támad, visszafordul, fegyvert ránt, lő, verekszik, fut a hóna alatt a hatéves ördögfiókával a tűsarkain. (Mert hogy nincs más cipője, s ő egyébként is egy „tűsarkas spiné”; tűsarkú jellem.) Amit mimikában képes hozni. A félelemtől az elszántságig, a haragtól a titkolt gyöngédségig, a blazírt öngúnyig, amikor bekerítik, amikor lebukott, és milyen vonzó tud lenni, ha a régi (gengszter) szeretője emlékeit egy pillanatra mozgásba akarja hozni… Krimi, de nem olyan. Olyan krimi, mint az élet. Úgy krimi, hogy a századforduló világát nem lehet pontosabban bemutatni, mint a hivatásos gengszterek társadalmán keresztül, mert az egész valóságunk ilyen. A maffia a valóságnak még csak nem is torzképe, csak erősebb kontúrokkal megrajzolt képe. Ahogy egy ismert magyar riportkönyv címe mondja: „Bűn az élet”. Nagy író, nagy színész, nagy rendező lélektani remeklése, ahogy ez a érzelem nélküli, gyermektelen, hervadó asszony és ez a rettenetes traumát átélt, tüskés lelkű, mindenkivel bizalmatlan kisgyerek a gyűlölet lépcsőfokain át eljut ebben a permanens gengszterháborúban egymás vállalásáig, egymás egyre elszántabb szeretetéig. Nekem a film vége persze ott lenne, hogy Gloriát lelövik a volt társai, és a kisfiú hiába várja Pittsburgh-ben (megbeszélésük szerint); Gloria soha nem jelentkezik. Csakhogy az amerikai néző győzelemre született, nem tűri a vereséget. Nemcsak Hollywoodban – New Yorkban sem. Gloria megérkezik Pittsburgh-be, és a kölök meg a pótmamája olyan (az egész film során egyébként hitelesen fölépített) szeretettel ölelkeznek össze, mintha sosem akarnának elválni. Mindegy, no. Soha rosszabb filmet ne lássak…! Kár, hogy a Mester utolsó filmje. Hiányozni fog.

        vissza