|
KINCSES KÁROLY - NÁDAS PÉTER Mai Manó fotográfiái
Mai Manó császári és királyi fotográfus a 19. és 20. század fordulójának egyik kiemelkedő fényképésze, 1906-ban alapítója A Fény című fotográfiai szaklapnak. És mindenek előtt neki köszönhető Budapest egyik építészeti ékessége, a Nagymező utca 20. sz. alatt álló gyönyörű szecessziós napfényműterem, a Mai Manó Ház, ahol néhány éve a Magyar Fotográfusok Háza is működik. Az e kötetben található százegynéhány felvétel amellett, hogy fotótörténeti ritkaság, egy letűnt világ izgalmas és értékes dokumentuma is. Igazi csemege ez a gyönyörű album a fotó és a szép könyv szerelmeseinek, hiszen a múlt század eleji hangulatot árasztó felvételek először jelennek meg kötetben.
(Kincses Károly)
Mai Manó az emberi élet kivételes napjain készítette a képeit, az első áldozás vagy a bar-micvo, az eljegyzés, az esküvő és a keresztelő napján. A nagy nap egyetlen pillanatát örökítette meg, ám nem a köznapiság, hanem a reprezentáció és a feltörekvés jegyében.
Annak az elképzelésnek a jegyében, hogy minden embernek vannak nagy napjai.
(Nádas Péter)
vissza
|