Jozefa - részlet – Megtanít kártyázni – ragadta karon Jozefa, beráncigálta két boglya közé, Károlyka nem értett semmit, de vigyorgott, azt hitte a bolond, így ismerkedik ez a lány, talán ma éjjel rámászhat végre. Száraz növénydarabokból állt össze a pakli, kárót-bubit-dámát jelentettek a más-más színben pompázó levelek, ász lett egy makk, a dzsóker kerek kavics, a számozott lapokat fennszóval bemondták. Jozefa soha életében nem figyelt ennyire. Károlyka a szabályokat jól tudta, de félóra múltán a felesége úgy blöffölt, háromszor egymás után megnyerte a partit. Vasárnap este volt, másnap hajnalban itt nekiesnek a földnek, ha Jozefa akar valamit kezdeni a képtelen tervével, még ma éjjel el kell tűnniük. Kiss Jozefa Anna bármennyire utálta a férjét, nem volt képes elhagyni. És szüksége is van rá ahhoz, amit kitalált, Károlyka perfekten kiigazíthatja a városi létben. De beavatni nem akarta. Egyszerűen parancsot adott, sötétedés után lopódzzon vele, annak meg nemigen volt más választása, mint hogy engedelmeskedjen. Károlyka szeretett szót fogadni, volt ebben valami megnyugtató, nem beszélve arról, Jozefa meg sem ütötte eddig, pedig a veréstől Károlyka nagyon félt. A nyár legcsillagosabb puha éjszakáján szöktek meg, beszéd nélkül gyalogoltak Debrecenig. Álmosan kóboroltak a hajnali város nedves utcáin a boltok nyitásáig, akkor vezéreltette magát ahhoz a legderekabb zsidó uzsoráshoz az asszony, akire csak Károlyka emlékezni bírt. A fiú még mindig nem értett semmit, de Jozefa ellenállhatatlan volt határozottságában. Nehéz fűszerszag terjengett a boltocskában, az asszonyka szemérem nélkül nyúlt be a ruhája alá, előadni az órácskát. Ezüst Károlynak szikrázott a szeme a bankókat figyelve, amelyeket magától értetődően számolt le a pultra az úriasan zakós kereskedő. Az utcán megpróbálta kisimogatni a felesége kezéből a pénzt, Jozefa mindenféle varázslat nélkül akkora pofont kent le az urának, hogy az abbahagyta a kísérletezést. Jozefa haditervének nehezebbik része következett most. Még gyalogoltak délutánig, látszólag céltalanul; aztán alkonyatkor, amikor Jozefa úgy érezte, kiismerné magát egyedül is a városban, a legjobb kávéházba vitette magát. A kaszinóval szemközt fekvő műintézménybe be sem eresztették volna őket, ha előtte fel nem öltöznek a sok pénzükből egy, a korzón hivalkodó készruhaüzletben; itt Károlyka elemében volt, a legújabb divatot követve bújtatta magát és Jozefát kifogásolhatatlan darabokba. A kávéházban először megvacsoráztak bőségesen, Jozefa kémlelte a népet, de nem a nőket, ahogyan viselik magukon a drága remekeket, hanem a férfiakat. Ezüst Károly kezdetben bosszúsan nézte a tormás fejhús fölött, hogyan kacérkodik ez a dúskeblű falusi liba, de egy óra múltán rájött, a felesége nem flörtöl az urakkal, hanem utánozza őket. Mozdulataik szegletességét, erőt hirdetni kívánó leszegett állukat, öblösített nevetésüket. Kicsiben csinált mindent, nem törődött vele senki, csakis Károlyka észlelte rémülten a tökéletes átváltozást. Tízkor megszólalt a szalonzene, fizettek, Jozefa lustán felállt, a szemével intett, kövesse, kivonult a ruhatárba. A lehető legnyugodtabban leakasztotta a legelegánsabb kabátot-kalapot, hosszú kasmírsál is tartozott hozzájuk, aztán szelíden bevitte a félelemtől síkos Károlykát a női toalettbe. Nekitámasztotta a falnak, lenyúzta a ruháját, ő is levetkőzött. Gyöngéden nővé öltöztette a férjét, a harangkalap alá tűrködte a haját, csak a cipellő volt kicsi, azt nem tudta ráerőszakolni a lábára. Miután Károlyka dámává lett, Jozefa a kasmírsállal leszorította a mellét, felhúzta a férje ingét-nadrágját, a zoknitartóval sem volt gond, csak a nyakkendőt kellett remegő kezű urára bíznia, ő ugye ilyet még nem kötött meg soha. A gojzervarrott férfi-cipő nagy volt ugyan, de Jozefa ezt is megoldotta: széttépett egy kéztörlőt, azt tömködte a lábbeli orrába. Elég meghökkentően festett, de tudta: akinek pénze van, úgy öltözik, ahogyan neki tetszik. Ölbe kapta Károlykát, és a főpincér sajnálkozó tekintetének kíséretében, lám-lám mennyire nem bírják a finom hölgyek a szivarfüstöt, kicipelte az utcára. Nem járt arra senki, párás-meleg volt a sötét, csak a kaszinóból dőlt kifelé a fény meg a zaj. – Maga most itten várakozik, míg vissza nem jövök. Ne merjen semmit se csinálni, mert széttépem – ezt kedvesen mondta Jozefa, de Károlyka tudta, komolyan kell venni. Jozefa a gyöngyszürke kalap alá nyálazta a haját, besétált a kaszinóba. Odabent első dolga volt az elébe siető gyanakvó teremfőnöknek majd’ az összes nála lévő pénzt a mellényzsebébe gyűrni, ettől lett hivatalosan elismert a jelenléte. Kibicnek állt oda ahhoz a kártyaasztalhoz, ahol láthatóan a leggazdagabbak múlatták az időt. A leszurkolt óriási összeg okán nem kérdezte senki, miért nem hagyta kinn kalapját-kabátját a fura kinézetű idegen fiatalember, izgalom volt a levegőben, ma éjjel még nagy parti lehet, ha ez leül játszani. Éjfélkor szánta rá magát, de előbb még hagyta, hadd unszolja egy kissé az a vastag öregúr, akinek a széke mellől másfél órán át nézte, mint cserél gazdát három városi palota meg egy hatszáz holdas birtok. Amint letette magát a zöld posztó mellé, odagyűlt az egész kaszinó, kajánul szivarral kínálták, likőröket hozattak, mámorosan tán könnyebb lesz kivenni belőle azt a nyilván megszámlálhatatlanul szemtelen összeget, ami a mellényzsebében lapulhat. Ám hiába várták, hogy majmot csinálhatnak a gazdag idegenből: Jozefa azonnal nyerni kezdett. Először kicsiben próbálkozott, így lett övé a tőle balra raccsoló orvos vastag platina óralánca. Ekkor merészebb lett, feltett egy kitalált hengermalmot, nem lett baja belőle, mert az ellene felkínált krumpliföld két perc alatt az övé lett. Ezt a következő körben hagyta visszavenni, ne legyen annyira feltűnő a szerencséje, de a harmadik menettől könyörtelen lett. Pipával a szájában, amit egy lelkendező ügyvédbojtár hozott neki, nyelte a pénzt. Ettől fogva csak és kizárólag pénzt fogadott el, ajánlottak neki ékszert-birtokot-házat, nem kellett, csak a bankó. Virradatra nagyon komoly köteg felett rendelkezett, még a hozománya sem volt ennyi, ami ugyanitt veszett el. Távozáskor a fáradt-felajzott urak a nevét tudakolták, hová küldjék a váltókat, ő könnyeden odavetette, majd a megbízottja intézkedik, neki el kell utaznia. Sietve lépdelt kifele, az örömtől elpirult, ha ezt észreveszik, bizonyosan lelepleződik. Életében először igazán boldog volt. Károlykát ott találta, ahol hagyta, csak éppen aludt szétvetett-cipőtlen lábakkal a földön, a lámpaoszlopnak támaszkodva, rejtély, hogy nem vitték el a csendőrök.

        vissza