(Részlet A Gazdag ember kabátja című fejezetből) A New-York kávéház, ahová hősünk rendszeresen betér újságjaival, nemcsak a modern magyar irodalomnak, hanem a magyar filmnek is szülőhelye: a kezdetek idején a Dohány utcai, hosszú fronton ült a mozis szakma apraja-nagyja. Film és kávéház szimbiózisában nincs semmi meglepő. A legelső pesti mozivetítésre a Royal szálló „utcai” kávéházában került sor, mindössze fél évvel (!) a Lumière-fivérek párizsi bemutatkozását követően, 1896 tavaszán. 1897-ben Lévy Adolf kávéház-tulajdonos kér és kap engedélyt arra, hogy a mai Rákóczi út 11.-ben lévő sörcsarnok udvarán mozgóképeket vetíthessen. 1898-ban a Dob utcai Kohn kávéházban már Párizsból hozatott vetítőgépen peregnek a filmkockák, s 1899-ben az ifjú Ungerleider Mór (nagy múltú Király utcai kávésdinasztia sarja) barátjával, egy visszavonult cirkuszi erőművésszel, Neumann Józseffel társulva állandó vetítési engedélyt szerez a család egyik üzlete, a Kerepesi (ma Rákóczi) út külső részén, majdnem a Keletinél működő Velence kávéház számára. (A kávéházból hat év múltán végleg mozi lett, Tisza néven akként is múlt ki az 1990-es években.) A tízes évekre a mozinyitás ugyanolyan őrületté vált Pesten, mint korábban a kávéház-alapítás. Lajta Andor híres mozitörténeti írásában szerepel a vetítőhelyek 1913-as „csoportbeosztása” is: a Belső-Erzsébetvárosban és a Belső-Terézvárosban ekkor már több mint húsz mozi működött. Az új művészeti ágnak volt egy érdekes oldalhajtása. „A film elterjedésével a színházi előadások színesítésére gyakran használtak filmfelvételeket. Ennek megfordítása volt a kinemaszkeccs, amelyben a vetítést szakították félbe, s a film szereplői eleven valóságukban léptek a közönség elé. A film és színház kombinációjából született műfaj több jelentős alkotót megihletett… A műfaj legjelesebb művelőjét, Karinthy Frigyest a Színházi Élet című lapban tréfásan »magyar Szkeccspir«-nek nevezik.” Mint a Gazdag ember kabátja forgatókönyvének közreadója, Gajdó Tamás mondja bevezetőjében, „az Apolló Projectograph Részvénytársaság első magyar filmszkeccsének bemutatója után a fővárosi színigazgatók a rendőrkapitányhoz fordultak, hogy rendelettel akadályozza meg a műfaj terjedését. Az Apollóban azonban Bródy Miksa, Martos Ferenc és Vincze Zsigmond műve, A feleségem hű asszony 1912. február 5-én olyan sikert aratott, hogy a társaság új filmszkeccsének elkészítésével a korszak legdivatosabb drámaíróját, Molnár Ferencet és az egyik legnépszerűbb zeneszerzőt, Szirmai Albertet bízta meg.” A darabot 1912. március 8-án mutatták be, ugyancsak az Apollóban. A Színházi Hét vezércikkben, majd a következő számban újabb írásban magasztalja: Akik eddig a magánszínházak alapján állva, irodalmi fölénnyel beszélgettek a szkeccsről, és hajlandók voltak stílustalan, zavart műfajnak tekinteni, azokat most végleg elhallgattatja a Gazdag ember kabátja. A modern magyar színműirodalom legragyogóbb neve, Molnár Ferenc állott ezzel a kinema-szkeccs jogosultsága mellé… A szkeccs műfaja ezzel belépett a rendes színházi életbe, szerzőit, színészeit, színpadját, énekszámait, vicceit a rendes színházi élet mindennapos eseményei között emlegetik, és bizony ott állunk, amitől a magánszínházak nem minden ok nélkül tartottak, hogy tudniillik a szkeccs nem elégszik meg a rendes moziközönséggel, hanem mivel érdekes, kedves, olcsó, színes és mulattató, erősen kiveszi a maga részét a színházi életnek kijáró érdeklődésből. A darab óriási siker lett: a bemutató hónapjában összesen 105 alkalommal játszották, hétköznapokon négyszer, szombat-vasárnaponként hatszor. A történet egyszerű, de van egy olyan eleme, amihez már valóban filmtrükkre volt szükség. Az első rész egy körúti kávéházban játszódik, eleven színészekkel. A pincér szerelmes a kaszírnőbe, aki megszédült egy gazdag vidéki földbirtokos vendég pénzétől, és hozzá akar menni feleségül. A féltékeny pincér mindent elkövet, hogy kiutálja vetélytársát az üzletből, aki persze minden körülmények között maradni akar. Sorsdöntőnek bizonyuló összecsapásuk a kabát körül forog: PINCÉR A kabátot a fogasra kell akasztani. GAZDAG EMBER És én nem fogom a fogasra akasztani. PINCÉR A kabát nem foglalhat el egy széket, mert a szék arra való, hogy egy vendég üljön rá. GAZDAG EMBER Hát ezen a széken egy kabát ül. PINCÉR A kabátból semmi haszna nincs a kávéháznak. Erre a székre leülhetne egy vendég, aki fogyasztana valamit, és az ön kabátja nem fogyaszt semmit. GAZDAG EMBER Nem fogyaszt semmit? PINCÉR Szépen fogyaszt. GAZDAG EMBER Azon nagyon könnyű segíteni, öcsém. Hozzon a kabátomnak egy feketekávét. (Haragosan) És hozzon neki egy világos trabuccót. Megálljon csak, most majd én szekírozom meg magát! Azonnal repüljön, és hozzon a nagyságos kabát úrnak egy feketét és egy szivart. Majd megmutatom én magának, hogy csinál az én kabátom olyan cechet, mint a maguk rongyos vendégei! (A saját cilinderét a kabát gallérjára teszi) Egy feketét a kabát úrnak. Egy finom francia konyakot a kabát úrnak, és az összes esti lapokat a kabát úrnak! PINCÉR És majd a fizetésnél is olyan hangos lesz a nagyságos kabát úr? GAZDAG EMBER (dühösen) A nagyságos kabát úr saját magáért fog fizetni, és kétszer annyi borravalót fog magának adni, mint én. (Kiveszi a pénztárcáját, és kinyitja) Nézzen ebbe bele avval a mérges szemével. Mik ezek! PINCÉR (mereven) Ezek ezresek. GAZDAG EMBER (a pénz közé markol) Hát ezt a csomó ezres bankót mind a kabátomnak ajándékozom. (A kabát zsebébe tömi a pénzt) Na? Még most se jó magának a nagyságos kabát úr egy kávéházi cechre? PINCÉR A nagyságos kabát úr most már jó nekem. Parancsol még valamit a nagyságos kabát úr számára a tekintetes úr? A kabát francia pezsgőt rendel, mulatás kerekedik, a gazdag ember derekasan becsíp, s ezzel elkezdődik a második rész, a film. A kabát megelevenedik gazdája álmában. Az első képben fiákerbe ül a Körúton, kihajt a Stefániára, majd a korzón verekedésbe keveredik egy krakélerrel. A második képben kerül sor a mi hősünk, Bakti Gyula megjelenésére: A kabát a gazdag emberrel, a pincérrel és a kisasszonnyal sétál a budai korzón. Jön egy virágárusleány, virágot kínál, mindenki elutasítja, csak a kabát vesz tőle egy csokor virágot, és ezres bankót ad érte. A virágárusleány csodálkozik, megijed, kezet csókol a kabátnak. A kabát vissza adja neki a virágot. Leül egy padra, arra jön egy rikkancs, a kabát újságot vesz tőle, ezres bankóval fizet, a rikkancs letérdel előtte, és megcsókolja a kezét, majd boldogan elszalad. A kabát elkezdi olvasni az újságot, ahol a fejének kellene lennie. A kabáton természetesen mindvégig rajta van a fényes cilinder. Egy idegen úr leül a kabát mellé a padra, és szintén újságot kezd olvasni. A kabát könyökével érinti őt, mire az úr visszaérinti, kis lökdösés után az idegen úr dühbe jön, lecsapja az újságot, felemeli a jobb kezét, mint aki pofon akarja ütni a másikat, e pillanatban a kabát leereszti az újságot, az idegen úr rémülten látja, hogy nincs feje. Megmerevedik. A kabát méltóságteljes mozdulattal egy ezres bankót ad neki, mire az úr tisztelettel köszön, és rémülettel csodálkozva távozik. A gazdag ember, a pincér és a kisasszony leül a padra a kabát mellé, és boldog arccal mutogat a kabátra. Majd jelzik, hogy erősen kezd sütni a nap, nagyon meleg van. A pincér és a gazdag ember a homlokát törli, a kisasszony legyezni kezdi magát. A pincér és a gazdag ember kigombolja a kabátját, majd a gazdag ember a kabáthoz lép, és mint a nagy melegben szokták, kigombolja. Most látszik, hogy a kabátban nincs semmi, ahol a benne játszó színésznek a lába volt, ott két kalocsni áll. A rikkancs és a virágárusleány arra megy, az üres kabátot látva megrémül, és elrohan. A társaság hahotázva néz utánuk. A kabát ezután tovább szórja a pénzt, megebédel Wampeticsnél a Városligetben, ahol megismerkedik Ujházi Edével és Fedák Sárival, majd felkeresi az Apolló mozgót, ahol óriási ünneplésben részesítik, s végül olymértékben a fejére nő gazdájának, hogy egy újabb fontos budapesti helyszínen, a Margitszigeten még szerelmét is elcsábítja tőle. A gazdag ember végre megelégeli kabátja pimaszságát, felakasztja egy fára, mintha embert akasztana, és ráadásul keresztül is lövi. Amikor fölébred, ismét a kávéházban, a befejező, megint csak színházi jelenetben találja magát, s álmát ezzel foglalja össze kijózanodva és megrendülten: „megtanultam, amit eddig nem nagyon akartam elhinni. Hogy ruha teszi az embert, ezt tudtam eddig is. De hogy ruhából pénzzel embert lehet csinálni, azt csak most álmodtam meg… belátom, hogy nincs jogom a szíve fölött rendelkezni, csak azért, mert gazdag vagyok.” A kabát zsebéből kimarkolt ezresekből kifizeti a cehhet, az egész maradékot nagylelkűen a pincérnek adja, majd örökre búcsút vesz a kaszírnőtől, aki boldog-szomorkás záróduettben nyújtja kezét igazi szerelmének.

        vissza