ČAPEK, KAREL Dásenka, avagy egy kölyökkutya élete (részlet a 2. fejezetből) Mint látjátok, gyerekek, Dásenkának alaposan meg kell dolgoznia azért, hogy megtanuljon járni, és a természet, juj!, a természet nagyon szigorú tanító, semmit se néz el egy ilyen kutyakölyöknek. Csakhogy néha nincs ideje súgni, mert éppen röpülni tanítja a verébfiókát, vagy végigmutogatja a hernyónak, melyik levelet szabad megrágcsálnia, és melyiket nem. Ilyenkor a természet csak házi feladatot ad Dásenkának (mondjuk azt, hogy átlósan menjen végig a kutyaólon, egyik saroktól a másikig), és hagyja, hadd kínlódjon vele szegényke egyedül. Dásenka annyira figyel, hogy nagy igyekezetében a nyelve hegyét is kidugja: jobb első láb – most a bal hátsó (szent ég, tulajdonképpen melyik a bal lábam: ez vagy az?) – és a másik hátsó (csak tudnám, hol van?) –, de mi legyen tovább? – Nem jó – kiabálja lihegve a természet hangja, mert éppen a verebet tanítja repülni –, rövidebbet lépj, Dásenka, fejet fel, és tedd szépen magad alá a tappancsaidat! – Könnyű neked beszélni, természet hangja; mit kezdjek egy ilyen lábbal, hiszen puha, mint a cérna és reszket, mint a kocsonya! Azt hiszed, tele pocakkal és ekkora fejjel olyan egyszerű járni? Dásenka elkámpicsorodva letottyan a bódé közepén, és pityereg. De már ott van Írisz mama, vigasztalja a kutyakislányt, inni ad neki, aztán mind a ketten elalusznak; hanem Dásenka kisvártatva felébred, mert eszébe jutott, hogy nem fejezte be a házi feladatot, és megmászva az anyja hátát, máris csetlik-botlik a kutyaól túlsó sarkába. – Jól van, Dásenka – dicséri meg a természet hangja –, ha ilyen szorgalmasan fogsz tanulni, fürge kutyus lesz belőled. El se hinnétek, milyen sok dolga van egy ilyen kutyakölyöknek: amikor nem tanul járni, alszik; amikor nem alszik, ülni tanul (az nem úgy van ám, uraim, ilyenkor megint a természet hangja sürgeti: – Ülj egyenesen, Dásenka, emeld fel a fejed, ne görnyedj annyira; vigyázz, a hátadon ülsz, most meg a lábadon, és hol a farkincád? A farkincádra se szabad ráülnöd, mert akkor nem tudod csóválni – és így tovább, egyik figyelmeztetés követi a másikat.) És hiába alszik vagy szopik a kutyakölyök, olyankor is van feladata: nőnie kell. Fontos, hogy a lába minden nappal picit hosszabb és erősebb, nyaka picit nyúlánkabb, orra picit kíváncsibb legyen – és bizony, ha négy lábat növesztünk egyszerre, az temérdek munkával jár. És ne feledkezzünk meg a farkincáról: annak is nőnie, erősödnie kell, nehogy már olyan maradjon, mint az egéré; egy tisztességes foxinak legyen a farkincája erős, mint a cövek, hogy szélsebesen mozgathassa. És tudnia kell a fülét hegyezni, hangosan nyüszíteni, és még annyi mindent! Dásenkának mindezt meg kell tanulnia. Járni már tud, mind a négy tappancsán – igaz, néha elveszti egyik-másik lábát, nem tudja, hova lett, és le kell ülnie, hogy megkeresse, hogy megszámolja, megvan-e mind a négy; igaz, néha eldől, de sebaj, úgyis olyan, mint a henger, csak gurul egyet. Csakhogy egy kutyakölyök élete rettenetesen bonyolult: már megint egy újabb feladat! Dásenka ezúttal fogzik.

        vissza