 |
 |
 |
|
 |
 |
 |
Az ablakzsiráf egy képeskönyv volt, amelyből olvasni tanultunk, amikor még nem tudtunk olvasni. Én már tudtam olvasni, mégis meg kellett tanulnom, mert akkor minek az iskola. Az ablakzsiráf közérthető módon tárta elénk a világot ábécésorrendben. Mindennek megvolt a helye és értelme, szimbolikus és hétköznapi, megtudhattuk belőle, hogy a nap keleten kel, szívünk a baloldalon van, az októberi forradalom novemberben, és az ablakon beárad a fény – akkor is ha be van csukva.* Az ablakzsiráf tele volt hétfejű sárkánnyal, tündérrel, ördöggel meg királyfival, és azt írta róluk, hogy nem léteznek. Négyféle sárkányra emlékszem, ami nem létezik, és három királyfira. Az ablakzsiráf szótagolva megtanított olvasni a sorok között. Magától értetődött, mint a tévémaci lefekvéskor, senkinek se jutott eszébe rákérdezni. Az ablakzsiráf az ablakzsiráf. Az ablakzsiráf a gyerekkorom, az öltöző, a tornaóra, az állandó növés, egy szebb kor előtti kor, a puha diktatúra, a házi feladatom, az ártatlanságom, a generációm. Az ablakzsiráf egy könyv, amelynek az egyik szereplője én vagyok. Húsz év múlva megkérdezte valaki, csak akkor jöttem rá, hogy az első és az utolsó szó, az alfa és az omega, az ablak és a zsiráf. Igen. Az ablak a kezdet, az ablakon át jön a fény, a zsiráf a véges végtelen, a szürrealizmus, lángoló zsiráfok, sose halunk meg! Egy lexikon, amelyben benne van, ami kimaradt.
Ablakzsiráf Párizsban is van, egy képeslapon láttam, úgy hívják ejfeltorony. A Brünner Zsófi küldte, aki Franciaországba disszidált a szüleivel, és most francia ábécés könyvből tanul. Az ejfeltoronynak hosszú nyaka van, négy lába, és rengeteg ablaka. Egyszerre ablak és zsiráf, a neve is jól hangzik, nógatás és ígéret, a kicsivagyokén-majdmegnövökén bölcsis retorikát meghaladva, a hirtelen ugrás, az alulnézetből való végleges kiszakadás ígéretével kecsegtet, amit a közepén haladó gyorslift technikai kérdéssé degradál. Egy kicsit a Brünner Zsófi is úgy nézett ki, mint egy zsiráf, csak nem volt ablaka, és nem volt benne gyorslift. A gyorslift a torkomban volt, amikor a pipaszár lábaival a padomhoz tipegett és megengedte, hogy megszagoljam a szagosradírját. Mámorosan szótagoltam egész éjjel, mint macskaszemek az úton futottak szembe a betűk. A Zsófi másnap disszidált. Az osztályfőnök jelentette be, váratlanul elutaztak. Mondhatta volna, hogy tragikus hirtelenséggel, ahogy a főtitkárok mennek. Lelkemben a szagosradír kitörölhetetlen nyomot hagyott. Csak később tudtuk meg, hogy nem nyaralni mentek, amikor elküldte maga helyett az ejfeltornyot, ami olyan volt, mint az ablakzsiráf, de legalább volt valami értelme, annak aki tud olvasni a sorok között. Jó szó, mint a mirelit.
aranykor aranyhal, aranyalma, alkimista, akasztófa, ablakzsiráf, abakusz, akar, arcok, alibi, alkalom, abba, abbahagy
|
 |
 |
|
vissza
|
|
|