„Apám csak egyszer látogatott meg a börtönben” Nyomasztanak a bűnügyeid? „ ˝ Konkrétan leszarom őket. Az én szememben nagyon is esetleges, mi a „bűnügy”. Mese az egész… Másokkal ellentétben engem nem érdekel. Mivel betéve ismerem az igazságszolgáltatás egész rendszerét, egyáltalán semmiben sem érzem magam bűnösnek, amit életemben csináltam. Azt hiszem, csak az róható fel nekem, amit persze az igazságszolgáltatás nem ró fel senkinek, hogy fájdalmat okoztam azoknak, akiket szeretek. És milyen furcsa, ennek nincs büntetési tétele… Pedig kellene, hogy legyen. Mert én igazán sok fájdalmat okoztam azoknak az embereknek, akiket a legjobban szeretek. Elsősorban anyámnak, aztán a húgomnak, a haveroknak… apámnak, meg minden játszópajtimnak. De erről nem tehetek, nem szándékosan csináltam… Mint mondják: „gondatlanságból követtem el”… Olyan emberekkel szemben, akik nagyon, nagyon közel állnak hozzám. Na, ki vele, mondd el, mi van a rovásodon. Ó, például… kábítószer-fogyasztás, -behozatal és -kereskedelem, testi erőszak, betörés, rendzavarás, hivatalos közeg sértegetése, közbotrányokozás… sok-sok ítélet, próbaidő, felfüggesztés, sitkó, és olyan emberekkel való kapcsolat, akikről azt állítják nekem, hogy jobb lett volna, ha nem találkozom velük, ha nem akarok újra sittre kerülni. De hát… mindez már a múlté. Már nem is érdekes. Mik a legnagyobb baromságok, amiket csináltál? A rablótámadások? Hát… Két vagy három piti kis balhé… De mivel nem tudom, elévültek-e már, inkább nem beszélek róluk. Az igazi nagy balhék akkor kezdődtek, amikor beleszagoltam a kokóba. Különben elég későn: tizennyolc körül. Az hat évembe került! Hat év kimaradt az életemből. De persze korábban is időztem egy kicsit a börtönben, tizenhat lehettem, mert igazi szabad madár voltam – szabad kis seggfej –, és tényleg mindig azt csináltam, amit akartam. Senkitől semmit nem kérdeztem meg… Frankón zenélni akartam, és mivel egy vasam se volt, össze-vissza lopkodtam mindenfélét. Akkor éppen vége volt a punknak, és jött a hip-hop, embereket fosztottunk ki, elvettük a Weston cipőjüket, az anorákjukat. Egypár haverral összeálltunk, és aztán ezekért a kis balhékért sittre kerültem! Lenyúltam egy anorákot, hogy eladjam. Egy ilyen kis pitiánerség! Nem akarod azt állítani, hogy nem volt ebben egy kis provokáció… Ha a szüleidtől kértél volna pénzt, adtak volna, nem? De, csak én képtelen voltam pénzt kérni a szüleimtől! Képtelen. Képtelen. És egyáltalán nem a családomnak akartam betartani ezzel… egyáltalán! Csak együtt csináltunk valamit azokkal a srácokkal, akikkel lógtam. És persze én lettem a bandavezér. És persze mindent az én nyakamba varrtak! Azért kerültem börtönbe, mert elcsórtam egy hülye anorákot – riasztópisztollyal… Meg közvagyon rongálásáért, rablótámadásért, csoportos és fegyveres rablásért. Na, ennyi… Várjunk csak! A fegyveres rablás mégiscsak súlyos dolog! Igen, de csak riasztópisztolyok voltak! Szóval tettenértek bennünket. Olyan bénán csináltunk… (nevet) Egy arc bement a telefonfülkébe, mi meg kezdtük szétkapni, hogy jöjjön ki, de mikor láttam, hogy félelmében beszarik a tag, azt mondtam: „Na, elég! Lépjünk!” Tök gáz volt! És kétszáz méterrel arrébb beültünk egy bevásárlóközpont nagy pizzériájába, kiszúrták a járgányt, amit megfújtunk, egy motort. Berontottak és mindannyiunkat bekasztliztak. Mind ott feküdtünk a földön, a fejünknek szegezett pisztollyal… Na akkor a sitten kötöttem ki, másfél hónapot kaptam. Hát nem vagyok igazán büszke arra korszakra. Ez komoly. Gondolom, apád sem volt nagyon büszke… Minden pletykaújság címlapján ott voltál, igaz? Hát nem örült… egyáltalán nem örült! (nevet) Ott virított minden pletykaújság címlapján… A szüleim bejöttek a rendőrségre, apám nagyon hülyén viselkedett, meg akart pakolni, nekilökött az íróasztalnak, a zsaruk választottak szét bennünket, szóval elég húzós volt! Azt mondták neki a zsaruk: „Így is, úgy is a sittre kerül, felesleges cirkuszolni!” Azt hiszem, nagyon mellbevágta a szüleimet. Akkor börtönbe csuktak… Fiatalkorúak börtönébe, valamiféle javítóintézetbe? Nem, nem, dehogyis! Ne szórakozz velem! Igazi börtönbe, igen. Fegyintézetbe. És egy barátommal egy hónapot ültem. Csak szétválasztottak bennünket, nem beszélhettünk egymással. De persze nem maradtam egyedül: hatan voltunk egy zárkában. Már akkor is olyan tömegnyomor volt a sitten, mint most. Szóval hatan egy cellában, amit két személyre méreteztek. Olyan kicsi volt, hogy például egy fószernak a feje közvetlenül a budi mellett volt. Nekem még szerencsém volt – mert a kiskorúak részlegei azért a legkeményebbek –, összekerültem a bandafőnökkel, aki egész éjjel beszéltetett, tudta, ki vagyok – persze, mindenki tudta, ki vagyok, mielőtt még megérkeztem volna! Ilyen a sitt! És tökösnek kell lenned! Azt mondja nekem: „Kinyírnak itt, ha én nem védelek meg.” Végignéztem rajta, nem volt testesebb, mint én, de őrült veszélyes egy pali! Vérprofi, nem olyan kis zöldfülű seggfej, mint én. Képes volt ölni! És megvédett… vagyis kiokosított! Azt mondja nekem: „Látod ott azt a benga állatot? Beléd fog kötni.” Ami be is jött a sétán. Azt mondja nekem: „Szó nélkül verd be a pofáját.” Meg is tettem: még meg se szólalt, kapott egy térdest a tökére, utána lecsaptam… Kóterba dugtak érte. De senki nem buzerált. Később a vezér maga mondta, hogy ő küldte rám a pasit. Egy év kellett, hogy magamhoz térjek, mert ott olyan kegyetlen erőszak volt, amilyet nem is gyanítottam. Mint a barmok közt. Teljesen kiborultam, de sokat tanultam. Ott lettem igazán antiszociális. Állattá züllesztettek. És attól az első lecsukástól fogva nem változtam. Azután még egyszer lecsuktak, hosszabb időre, de kábítószer-használatért… Apád meglátogatott a börtönben? Mert először fordult elő, hogy szemtől szembe került a nevelése következményével? Igen, így is lehet fogalmazni… De azt hiszem, ez egy kicsit fals. Az tényleg az ÉN életem volt, és egyszer csak kiderült, hogy az apám is hozzá tartozik. Eljött egyszer, csak egyszer… Jobb szerettem volna, ha nem jön.

        vissza