|
„Mint két fogyatékos gyermek apját meghívtak egy tévéadásba, hogy beszéljek róluk. Sok mindent mondtam, hangsúlyoztam például, hogy a gyerekeim sokszor megnevettetnek a csacsiságaikkal, és nem szabad megfosztanunk a fogyatékos gyerekeket attól a joguktól, hogy megnevettessenek bennünket.
Ha egy gyerek összekeni magát, miközben csokikrémet eszik, mindenki nevet; de ha fogyatékos a gyerek, nem nevetünk. Ő soha nem nevettet meg senkit, ő soha nem fog nevető arcot látni, vagy csak azt látja, hogy a gúnyolódó hülyék kinevetik.
Az adás felvételről ment, és én megnéztem.
Mindent kivágtak, ami a nevetésről szólt.
A vezetőség úgy vélte, gondolni kell a szülőkre. Nehogy megbotránkozzanak.”
– Mostanáig sosem beszéltem a két fiamról. Miért? Szégyelltem? Féltem a szánakozástól? Egy kicsit ez is, az is. De azt hiszem, főleg a szörnyű kérdést akartam megúszni: „Mit csinálnak a fiaid?”
Ma már sürget az idő, közel a világ vége, és én az enyészet felé haladok, úgy döntöttem, könyvet írok nekik.
Hogy ne feledjék el őket, hogy ne csak egy rokkantságiigazolvány-kép maradjon róluk. Talán hogy lelkifurdalásaimat papírra vessem. Nem voltam valami jó apa. Sokszor nem tudtam elviselni őket. Angyali türelem kellett hozzájuk, és én nem vagyok angyal.
Nekik köszönhetem, hogy némi előnyt élveztem a normális gyerekek szüleivel szemben. Nem kellett törődnöm sem beiskolázásukkal, sem továbbtanulásukkal. Nem kellett döntenünk, reál vagy humán tagozatba járjanak-e. Nem kellett aggódnunk, vajon mit csinálnak majd később, rövid úton megtudtuk: semmit.
Jean-Louis Fournier Hova megyünk, papa? című Femina-díjas megrázó könyve a szerző két fogyatékkal született gyermekéről szól – történetüket az apa szülői érzékenységgel és jótékony iróniával, az elfogadás jegyében írta meg.
Szívszorító, olykor mulatságos történetek sorakoznak a lapokon. Semmi kioktatás nincs benne, a végén mégis tudjuk: ez a dráma mindannyiunkkal megeshet, és adottságaink szerint el kell viselnünk.
A Czeizel Endre előszavával megjelent mű világsiker, eddig több mint 25 nyelvre fordították le.
Szeretnénk, ha ez a kitűnő, megrendítő könyv minél több olvasóhoz eljutna. Úgy döntöttünk, minden eladott könyv árából 100 Ft-tal támogatjuk a Budapesti Korai Fejlesztő Központ Alapítványát. Ily módon a könyv vásárlói a kiadóval közösen segítik az alapítványt. És az a ritka helyzet áll elő, hogy a szépirodalom
nem szponzorra vár, hanem támogatást nyújt.
Megjelent a 80-ik Ünnepi Könyvhét alkalmából.
|
)
