Simán hazajutott az onkológiáról, csak a ház előtt történt egy kis baj. Kevés híján elütötte egy teherautó. A sofőr – tagbaszakadt férfi – kiüvöltött az ablakon: Vak vagy, bazmeg?! Igen, felelte Oti néni huncut mosollyal, lényegében vak vagyok, csak körvonalakat látok, de mostanában maga az egyetlen, akinek föltűnt. A férfi elbizonytalanodott: Hordjál akkor fehér botot! – továbbhajtott. Oti néni csóválta a fejét, hordjon maga! – kiáltotta a teherautó hátrahagyta porfellegbe. Kapunyitás, lépcsőmászás, ajtózár, megannyi akadály az életnek nevezett vesszőfutásban. Immár huzamosabb ideje sikerült mindenkit becsapnia a látásával kapcsolatban. Segítségére siettek az illatok, a tapasztalatok, a testek által kisugárzott hőhullámok, s legfőbbképp az őrangyala, aki most is kézen fogva vezette fölfelé a csorba kőlépcsőkön. Minden okééé? – Wanda az előszobában fogadta. Többé-kevésbé. Mit mondtak? Semmit, illetve hogy küldjelek be. Jóóó, majd bemegyek, hehe… nem romlott az ááállapotod? Ezek szerint. Az is lehet, hogy nincs is olyan izéééd… tudod, amitől tartottunk. Lehet. Akkor mééér nem örülünk? Örülünk. Halljam mááá az igazat, valami rossz derült ki? Nem. Akkor mitőőől vagy letörve, mint a bili füle? Elfáradtam – Oti néni a kanapéra feküdt, lábát a kéztámaszra emelte. Mennyei boldogságnak érezte, hogy itt lehet a hűvös szobában. Wanda fölszökkent hozzá, a csípejéhez kucorodott. Oti néni simogatta. Órákkal később Wanda tolvaj léptekkel kisurrant, megtette szokásos körútját. Amikor visszatért, Oti néni még mindig aluszkálni látszott. A kutya megnyalta az arcát. Én is, igen, mondta Oti néni, magához húzta Wanda kecses koponyáját. Újabb nyelveseket kapott, azokat is megköszönte. Nem kéééne valamit enned? – Wanda. Majd. Innod? Ráér. További idők múlottak, besötétedett. Oti néni mélyet sóhajtott. Nem dögölhetsz itt reggelig. Egy hang belül ellentmondott: Miért ne dögölhetnél? a dolgod felől! Nézd meg, mi van a tévében, ajánlotta egy harmadik hang. De hisz úgyse látod! – egy negyedik. Hallgasd, a dumából kikövetkezteted, mit mutatnak, ahogyan szoktad! – egy ötödik. Ti mind kussoljatok! – így Oti néni. Kitapogatta a távkapcsolót az asztalon, megnyomta a hármas gombot, Szilas szomszéd arra programozta be az m1-et. Saját magát hallotta. Azt hitte, elment az esze. A hosszú élet titka az, hogy semmiképp sem szabad meghalni, mondta Oti néni. Ah… engemet adnak a tévében! – ám ezek voltak az utolsó szavai, érzelmes aláfestő zene szólt, a bemondónő sok szeretettel gratulált a születésnapjához, és hosszú, tevékeny, boldog aranykort kívánt. A dallamív fölhangosodott, azután megismételték a legfontosabb híreket röviden. Híííresek lettünk! – Wanda. Hogyhogy lettünk? téged is mutattak? Naná, hogy mutattak, ilyen alkalmat mér hagynának ki, amikor adhatják a kerület szééépét a műsorukban! Nem vagy te nagyon beképzelt? Tehetek én rolla, hogy ennyire tetszem az embereknek? feküdtem a lábadnál, és jeleket adtam a farkammal a kedves nézőknek… de mééér csinálták ilyen rövidre? Nem mindegy? Benne voltunk a tévében! híííresek vagyunk! Nyughassál. A téééri kutyákból még senkit nem adtak a tévében, remélem, mindenki nézte! Oti néni egyre távolabbról hallotta a televíziót. Az ördög barlangjában járt, így hívták a nagyszülei faluja melletti elhagyott kőfejtőt. Eccer a glüklihesz kindl betévedt oda alkonyatkor, teste megkékült a hidegben. Most déli fényben fürdött a sziklakaréj. Kutyák gyülekeztek a laposon, tíz, húsz, száz, szűköltek, pofájukat égnek meresztve. Honnat tyüttök? mért ríttok? hol a gazdátok? vusz isz gesén?? A kutyák csak jöttek, jöttek egyre, körbevették. Mindnek lógott a nyelve, és mind húzta a lábát. Kume glájh. Wanda várta, hogy a gazdája megnyomja a csatornaváltó gombját, ahogyan szokta, ám nem történt semmi. Elaludt? Időjárásjelentés. Műsorismertetés. Hamarost kezdődik a film, ha Oti néni nem kapcsolgat, Wanda ezúttal zavartalanul végignézheti. Sejtette, miért ugrabugrált a gazdája a csatornák között: minden műsort elunt, hisz jóformán alig látott már. Előtte is titkolta, de kutyát nehéz becsapni. Nyalogatta Oti néni arcát. A paróka félrecsúszott. Wanda óvatosan a helyére igazgatta a fogával, tudta, a gazdája szégyelli, hogy nincs se haja, se szőre, szemöldökét ceruzavonásokkal helyettesítette, csupán a pilláit nem pótolhatta. Wanda ismerte ezt az érzést, ő sem szerette, ha… Mázlija volt, amiért fekhetett a fotel tövében, míg a tévések itt voltak, így nem derült ki, hogy a bal hátsó lábára sántít. Két éve átment rajta a busz. Azóta leplezi, bármi áron. Nemcsak beképzelt, hiú is. A forróság nyomása jottányit sem csillapult az éjszakában. Izzadtak az emberek, a falak, a vízcsövek. A kutyák lankadtan hevertek a szobák leghűsebb pontján, ha találtak olyat egyáltalán. A mentők nem győzték teljesíteni a segélykérő hívásokat, e napon megdőlt az évszázados hőcsúcs.

        vissza