MENASSE, EVA Vienna Apám hirtelen született. Ő és egy bunda estek áldozatául anyja bridzsszenvedélyének, aki, bár a fájások már megindultak, még feltétlenül végig akarta játszani a partit. Nagyanyám egyetlen drámai alkalom kivételével élete minden partiját végigjátszotta, mert képtelenség volt a partit a közepén félbehagyni. Ezért késte le majdnem apám születését kártyázás közben. Vagy inkább: ezért jött apám kis híján egy zöld filcbevonatú kártyaasztal alatt a világra, ami egyáltalán nem is illett volna rosszul jelleméhez és életútjához. Az egyetlen dolog, ami nagyanyámnak örömet okozott az életben, a bridzs volt. Ott ült, mint szinte mindennap azóta, hogy hoz¬záment nagyapámhoz, és egy kis morva faluból Bécsbe költözött,¬ a Café Bauernfeindben az ismerőseivel, és játszott. Ezzel a módszerrel próbált kijönni a világgal, amely ritkán volt kedvére való. Ügyet sem vetett rá, lement a kávéházba, és bridzselt. Aznap, amikor apám született, elhúzódott a parti. Rendeltek még kávét. A fájások nem tűntek erősebbnek, és ezzel nagyanyám¬ bridzspartnernői amúgy sem törődtek. Az elszámolásnál kirobbant a szertartásos vita a játékosok között. Egyikük soha nem fizette ki azonnal a kártyaadósságát, hanem mindig haladékot kért, és ezzel zavart keltett. Pedig csak néhány fillérről volt szó. Valamelyiküknek néha sikerült talán egy schillinget nyernie, de azt másnap úgyis elvesztette. Egészében véve nem létezett jelentős¬ nyeremény. Mégis civakodtak, és szemrehányásokat tettek egymásnak. Ketten közülük nem tudtak valami jól számolni, a másik¬ kettő, egyikük nagyanyám, rosszul látott, de ezt nem ismerték el. Aki az elszámolást szokta vezetni, azok közül való volt, akik nem tudtak számolni. Gyakran összetévesztette az oszlopokat, hogy figyelmetlenségből vagy becstelenségből-e, ma már senki sem tudja. Mert egyre-másra a saját kárára is tévedett. Ráadásul apró betűkkel, cikornyásan írt, főleg, ami a számokat illeti. A harmadik, aki mindig hitelt kért, csak az előző előtti napról¬ maradt tartozását volt hajlandó kifizetni. Előző nap is vesztett, de többet. A legtöbbet pedig aznap vesztette, amikor esedékes volt apám születése. Viszont ezt akarta a legkevésbé kifizetni. A negye¬dikről nem tudok semmit. A Bauernfeind fizetőpincére sokáig nem jött. Városszerte ismert szépfiú volt, és a hölgyek, nagyanyám kivételével, általában¬ gyerekesen kacérkodtak vele. Nagyanyám sohasem kacérkodott.¬ Valami már korán megfagyott benne, sápadt, vörösesszőke szépség volt, aki a világ felé csupán ironikus szigort mutatott. Csak ott¬hon tombolt. Mesés mellei voltak. A Bauernfeind fizetőpincére ki¬vételesen bánt vele. Legalább tíz évvel fiatalabb volt nagyanyám¬nál, és bár a bridzspartnernők szívesen képzelték el őket együtt, erről hangosan a világért sem beszéltek volna, még titokban sem, egymás között. Pedig a Bauernfeind fizetőpincére valószínűleg csak nagyanyám megközelíthetetlenségét tisztelte, aki viszont iga¬zából talán soha nem vette őt észre. Apám születésének napján is csak annyit jegyzett meg bosszankodva, hogy nem jön. A hölgyek¬ kotorásztak a bukszájukban, és fészkelődtek a plüsspadokon. Nagy¬anyám ideges lett. Sötétedett, a fájások pedig erősödtek. A nagybátyám, aki akkor hétéves volt, arra ébredt, hogy felgyúj¬tották a villanyt. Egy keskeny kanapén aludt, amely szülei hitvesi¬ ágyánál állt lábtól keresztben. Azért ébredt fel, mert hirtelen vilá­gos lett, és mert az anyja ordított. Ott feküdt a bundájában, egy fekete perzsabundában, keresztben a hitvesi ágyon. Nagyapám is ordított, de az ajtóból. Ezenkívül ordított az apám, aki, mint ké­sőbb mesélni szokták, egyszerűen kicsusszant, és tönkretette a bundát. Apám azért ordított, mert ez egy újszülött esetében normális. Apám egész életében lelkiismeretesen úgy intézi majd a dolgokat, ahogy normálisnak tartja, még ha ez valójában ritkán sikerül¬ is neki. Nagyanyám hozzáállása ehhez az utolsó terhességhez és ehhez a szüléshez mindenesetre különösen megkívánta, hogy kez¬dettől fogva a lehető legnormálisabban viselkedjék. Mert nagy¬anyám, már túl a negyvenen, nem akarta ezt a harmadik gyereket. Kötőtűkkel, forró ülőfürdőkkel és asztalról való leugrálással próbált megszabadulni tőle. Később erről szívesen mesélt. Apám azonban kitért a kötőtűk elől, az ugrások közben pedig¬ megkapaszkodott, így történhetett, szokták mondogatni később a családomban, és bólintottak hozzá. A forró fürdőkről nem szól¬tak semmit. Apám azzal akarta jóvátenni a dolgot, hogy fájdalom¬mentesen kicsusszant, nagyanyámnál azonban ritkán tudott bárki¬ jóvátenni bármit. Apám tönkretette a bridzspartit, és tönkretette¬ a fekete perzsabundát, az egyik nagyvonalú ajándékot azok közül,¬ amelyekkel nagyapám számtalan félrelépéséért vezekelni próbált.¬ Nagyanyám kegyeskedett ezeket az ajándékokat szó nélkül elfogadni, majd bridzselés céljából elfáradni a kávéházba. Nagyanyám azért ordított, mert még nem volt ott a bába. Mert a gyerek még a köldökzsinóron lógott, és minden csupa vér volt. Mert nagyapám nem látszott képesnek sem arra, hogy az idősebb¬ gyereket, a nagybátyámat eltávolítsa a szobából, ahogy ezt nagyanyám illendőnek tartotta volna, sem pedig arra, hogy felöltözzön, és orvosért vagy bábáért menjen. Nagyapám, akinek kedvenc beszédmódja tulajdonképpen a fél¬hangos, morcos szitkozódás volt, amit „zsörtölődésnek” szokás ne¬vezni, azért ordított, mert nagyanyám ordított. Másképp aligha érte volna el, hogy meghallják. Ráadásul az idegei is ki voltak ké­szülve. A kép, amely saját hitvesi ágyán tárult elé, egyszerre volt groteszk és igéző. Egy kicsit a görög mitológiára emlékeztethe¬tett,¬ amit nagyapám persze nem ismert. Félig fekete bárány, félig emberi lény született. Mert a férje és a fia előtti szeméremből nagy¬anyám szorosan összehúzva tartotta az altestén a bundát. Az olda¬lán feküdt félig összegömbölyödve, és testével vette körül apámat,¬ akinek a bundából csak a feje látszott ki, és aki a fekete, bolyhos háttér előtt különösen véresnek és újszülöttnek hatott. − Te vagy az oka mindennek − ordította nagyanyám −, nem jöttél időben értem! − Hol a sálam − ordította az ajtóból nagyapám −, neked kel¬lett¬ volna előbb hazajönnöd! − Te varrtad a nyakamba ezt a gyereket − ordította nagyanyám −, az ajtó mellett a szekrényben! − Nyilván mindenáron muszáj volt befejezni azt a partit − or¬dította nagyapám −, melyik szekrényben? − Melyik sikszével szórakoztál − ordította nagyanyám −, mondom, hogy az ajtó mellett, vak vagy? − Na, hagyjál már békén − mondta rezignáltan nagyapám, aki megtalálta a sálját, és indulni készült. Mert, mint mindenki tudta, aki csak egy kicsit is ismerte őt, az összes szeretője mindig zsidó volt, és egyébként többnyire szintén házas. Sikszével még soha nem volt viszonya. Egyetlenegyet ismert csak közelebbről – azt a nőt, aki a felesége volt. Ilyen körülmények között jött világra az apám: egy zsidó bor- és röviditalügynök és egy hitehagyott katolikus szudétanémet nő fia.

        vissza