Átslattyogott az úttesten, tudta, az anyja hamarosan keresni fogja, de most nagyon szeretett volna egyedül maradni. Lement a háromház pincéjébe, remélvén, hogy senki sincs ott. Ágaskodva fölkattintotta a kapcsolót, a dróthálós lámpák halvány fényében biztonságban érezte magát, hátravonult a lelakatolt rekeszek mentén, a homorú beugróba, ahol Erdőssanyáék bunkere volt. Téglamaradványokból emeltek fedezéket, lőrésekkel. A fal mentén szalmazsák, egy kibelezett rádió, egy csomó régi újság és egy gépágyúvá alakított sparhelt szolgálta a partizánok kényelmét. Öcsi a szalmazsákra kuporodott, turkált az orrában és az újságok között. Kiemelt egy bubucot és egy Szabad Népet, utóbbiból csákót akart hajtogatni. De túl porosnak találta, a gépágyúhoz verdeste, hhhhhh, hallotta a piszokszemcsék landolását a kövön. Bámulta a sorokat a hátsó oldalon. T-u-d-n-i-v-a-l-ó-k a k-e-r-e-s-z-t-r-e-j-t-v-é-n-y v-e-r-s-e-n-y-ü-n-k-r-ő-l. A k-e-r-e-s-z-t-r-e-j-t-v-é-n-y h-e-l-y-e-s m-e-g-f-e-j-t-ő-i k-ö-z-ö-t-t t-í-z ö-t-v-e-n fo-r-i-n-t-o-s b-á-r-m-e-l-y á-l-l-a-m-i k-ö-n-y-v-e-s-b-o-l-t-b-a-n b-e-v-á-l-t-h-a-t-ó k-ö-n-y-v-u-t-a-l-v-á-n-y-t s-o-r-s-o-l-u-n-k… Hirtelen kirántotta a bal mutatóujját az orrából, istenem, hátez hogylehet, hiszenén mégnemis tudok olvasni, csaka nagybetűket! Újrakezdte: T-u-d-n-i-v-a-l-ó… A parányi jelek engedelmesen simultak szavakká, érthetetlen, hiszen még tegnap is hiába böngészte az ágyban a Micimackót, csak a színes kezdőbetűket ismerte föl, a többi nyomtatott vonal idegen és megfejthetetlen sormintának tűnt, pedig a Micimackót már kívülről fújja, oly sokszor olvasta neki az apja, erdei körökben aza nézet, hogya medve szeretia mézet, eznemcsak afféle szerény vélemény, eztényténytény. Most viszont: h-e-l-y-e-s m-e-g-f-e-j-t-ő… Ezt elolvastamén, ezis tény! Lapozott. A-z E-N-S-Z k-ö-z-g-y-ű-l-é-s i-m-m-á-r M-a-g-y-a-r-o-r-s-z-á-g k-é-p-v-i-s-e-l-ő-j-é-n-e-k r-é-s-z-v-é-t-e-l-é-v-e-l… Megy! Lassan, de megy! Végigvetette magát a szalmazsákon, tudokolvasni, tudokolvasni! Megtanultam, egészenegyedül, egyesegyedül! Illetve… talán Ő……? ………!! …………??? Lehetséges, hogya zisten… a zIsten csinálta eztet? Iszkolt haza. Hol voltál, fiúcska, a nagysága leküldött érted az édesmamájához, és ennek legalább egy órája! Ajjaj. Öcsi az előszobában tipródott, erőt gyűjtött, talánha megmondom, hogy tudokolvasni…? Klapp, klapp, az anyja papucsa közelgett a hallban, hát itt vagy, te híres, hol voltál, hol csavarogtál? A… a… Anya türelmetlenül közbevágott, azonnal ideadod a puskát, amit karácsonyra kaptál, gyerünk! A vállánál fogva tolta a gyerekszobába. Öcsi nyújtotta a puskát, az anyja rácsapott, búcsúzzál tőle, fiacskám, az biztos, hogy egy hé… egy hónapig nem látod viszont, majd megtanulod a rendet! Hátjóóóvanna, énmár úgyse fogok háborúsat játszani, mertölni mégjátékbólse szabad, éstöbbet neis vegyeteknekem puskát, sepisztolyt, sesemmi ilyesmit, mertnekem nemkell. Hát mi kell neked, kérdezte az anyja elképedve, Öcsi vonogatta a vállát, egy… egyolyan imáskönyv, olyanfekete, minta nagymamáé. Imakönyv, mi a fenének, még nem is tudsz olvasni! Deigenis hogytudok! Ne hazudj! Nemhazudok, télleg. Na, kíváncsi vagyok, az anyja kotorászott a polcon, leemelt egy mesekönyvet, kinyitotta, tessék, hadd halljam. Öcsi izgatottan hajolt a lap fölé, ugráltak a betűk, talán most már nem… de: A-l-j-o-s-á-t a-z a-p-u-k-á-j-a m-a-g-á-v-a-l v-i-t-t-e s-z-á-n-t-a-n-i. A-l-j-o-s-a m-é-g s-o-h-a s-e-m l-á-t-o-t-t k-o-m-b-á-j-n-t. Anya lerakta a puskát, hívta apát, ezt nézd meg! Öcsi boldogan bizonyított. Ki tanított erre? Csakúgy… magamtól, motyogta, az isteni segédletről jobb lesz hallgatni apa előtt. Öcsikém, az anyja lehajolt hozzá, miért nem akarod megmondani, hogy ki? Biztos az Angelika, mondta az apja, Öcsi tiltakozott, csakúgy észrevettem, hogymegy, a nagybetűketmár tudtam, ésmost… – vonogatta a vállát. Büszke vagyok rád, mondta az anyja, ismerős hangsúllyal. Úgy, ahogya zAngelika, amikorén imádkoztamés elzavartama zördögöt. Csakabba nembírnak beletörődni, hogyegyedül, hogymagamtól, illetvehát… Kihasználta a kedvező hangulatot, előhozakodott a misével, haddmenjekén vasárnapa templomba! Apa fintort váltott anyával, s szemrehányó léptekkel távozott. Anya rágta a szája szélét, Öcsikém, kisfiam, ezt ne kívánd. Dehát hogyhogy, hátazt akarjátok, hogy megszegjema tízparancsolatot? Majd… majd még beszélünk róla, jó? Demikor, hát szombatvan! Maradj már, bődült el Erzsébet a kisasztalnál, miért kell neked mindig okvetetlenkedned? Én nem okvetetlenkedek, tudhatod, hogy vasárnap templombakell menni, kérdezdcsakmega zAngelikát! Anya is kiment, Erzsébet félretolta a számtanfüzetet, elővette az emlékkönyvét. Öcsi odaállt mögé, nézte a rózsaszín lapokon a cirkalmas betűket. Aki nemjár misére, az bűnbenél, dünnyögte. Hogy te milyen hülye vagy, mondta Erzsébet, azon a nyúlós hangján. Vagyte! Te pedig kétszeresen hülye vagy! Te háromszorosan! Te mindig eggyel többszörösen, mint én! Tepedig kettővel! Na jó, de te annál is eggyel többször, mert én mondtam először! Öcsi erre már nem tudott visszavágni. Míg valami megfelelő sértésen gondolkodott, Erzsébet odavetette neki: olyan buta vagy, hogy azt se tudod, nem szabad a templomba menni, mert ha valaki észreveszi és beköp, abból bajok lehetnek. Micsodabajok? Például kizárják az embert az úttörőcsapatból. Aha…– tudákosan bólintott. Aztán: És… miaza zúttörőcsapat? Erzsébet félrelökte Öcsi kezét, mely az emlékkönyvhöz túl közel támaszkodott az asztalon, e mozdulattal a maga részéről befejezettnek nyilvánította a társalgást. Ő nem: de mérolyan nagybaj, haa templomba megyünk? Azért, mert most szocializmus van, és nem szabad hinni az istenben. Hogyhogynem? Csak úgy, ahogy mondom, mostan a pártban kell hinni, és nem az istenben, a pártban, meg Rákosi elvtársban, na! Rákosi pajtás, javította Öcsi gépiesen, tanultak egy dalt az óvodában, éljen, éljen Rákosi pajtás sokáááááá-ig, és ott lógott a falon a kopasz bácsi mosolygós arcképe. Ha te jobban tudod! Erzsébet megint ellökte Öcsi tenyerét az asztalról. Nelökdössél!– harciasan ökölbe szorította a kezét, de Erzsébet rá se hederített.

        vissza